Poszt ITT

Gerlóczy: Vihar

fecske (Array)
fecske (Array)

Kedvenc szórakozásom volt kerülgetni a legelőkről hazaérkező teheneket a falu utcáin, aztán egy ideig már csak a munka nélkül maradt részegeket kerülgettem, végül pedig ők is eltűntek az utcáról.

Az anyatermészet leadott egy jelzést a héten a magyar nagypolitika számára, a magyar emberek számára. Az anyatermészet bizonyítékot küldött. Jellemző a magyar politikai és véleményformáló elit tunyultságára és apátiájára, hogy elkerülte a figyelmüket. Nem várható el a tágabb összefüggések felismerése a hírt nyilvánosságra hozó Madártani Intézet munkatársaitól, ez nem az ő dolguk. Lássunk tehát tisztán: megvan az elmúlt huszonöt év és a szélsőségek erősödésének felelőse, egyszersmind véget vethetünk a vitának, hogy ki mennyire felelős, mert mindenki felelős. Erre most már bizonyítékunk is van. A füstifecskék nem jönnek többé ide. Pár év, és nem lesznek füstifecskék az országban. Ennek elsődleges oka az összeomlott intézményes és háztáji állattartás. Gyermekkoromban a kedvenc szórakozásom volt kerülgetni a legelőkről hazaérkező teheneket a falu utcáin, aztán egy ideig már csak a munka nélkül maradt részegeket kerülgettem, végül pedig ők is eltűntek az utcáról, mert nem volt pénzük, a kocsmák bezártak, otthon szürcsölgették az ihatatlan 60 forintos német sört, amit az Aldiban vettek. A fecskék, hozzám hasonlóan, nem járják már a magyar vidéket, nincs mit kerülgetni, nincs mit enni, mert a magyar vidéket tönkretették. A magyar vidék viszont nem költözővidék, problémáit helyben kell kezelje, ha pedig képtelen ezeket a problémákat kezelni, akkor erőszakhoz folyamodik, ellentétben az afrikai vidékkel, amely újabban rászokott a költözésre.

Tudjuk, hogy amennyiben a fecskék alacsonyan szállnak, eső várható. Ennek oka, hogy a fecskék rovarokkal táplálkoznak, amelyeknek a szárnyai a nedvesség hatására elnehezülnek, és nem képesek a magasban repülni. Fontos tudnunk, hogy a fecskék távolmaradásával a rovarirtásra is jóval többet kell majd költenünk, de még ennél is fontosabb az a népi megfigyelés, mely szerint: “ha a fecskék nem repülnek, mert nincsenek, a szélsőségek erősödése, illetve nem eső, vihar várható.”

Fotó: Europress/Cyril Ruoso

Ajánlott videó

Olvasói sztorik