Poszt ITT

Orbán-Simicska: Ki mit tud?

Orbánnak emberből, Simicskának forintból van néhány milliója. 25 év alatt szedték össze.  

Orbánnak emberből, Simicskának forintból van néhány milliója. 25 év alatt szedték össze.

Orbánnál a hatalom, Simicskánál az információ. Melyik az erősebb? Sokak szerint Viktor ellenében nem győzhet Lajos. De mit kezdenek az okos politikai elemzők azokkal, akik már régen beletörődtek a lopásba, a mutyiba, de aggódnak szabadságjogaikért. Nem baloldaliak, sőt! Mondjuk még konzervatívok, de már nem Fidesz-szavazók. Azok voltak. De csalódtak. Már rég nem tetszik nekik a rendszer. Akik örültek annak, hogy végre valaki még Orbánnak is meg merte mondani. Annak nem, hogy így. De velük számolnak-e? Érdekel-e bárkit, ha a forradalom felfalja gyermekeit? Ki mást, ha már nincs más? Ha már nincs legyőzhető ellenség, csak az egykori szövetséges marad. A politikai elemzőknek tanulságos lehet, hogy a Hír24 kommentelői főleg egyéni sérelmeik, hitük alapján szóltak hozzá Simicska „szabadságharcához”. Szókimondó Lajos egyrészt hős lett, másrészt áruló. Ő közben szánkózik, Orbán pedig hallgat.

Miért feltételezi az Orbán-tábor, hogy Simicska Lajost egyáltalán még érdekli az Orbán-tábor, és nem a fásultak, csalódottak felé akar nyitni. Csakugyan igaza van Széles Gábornak, aki biztosra veszi, hogy Simicska nem tudja átállítani médiabirodalmát baloldalra? Mi van, ha nem is akarja. Hány előfizetője van most a Magyar Hírlapnak? Veszített-e a buszos médiaguru azzal, hogy annak idején ő maga középről a Magyar Nemzetnél is jobbra tolta a lapot? Tényleg az hazudik, aki azt mondja, hogy lehet középen állni hírben? Ki az, aki jobb üzletember, mint Széles Gábor és okosabb, mint Orbán Viktor? Simicska Lajos. Ki az, aki nélkül 1994 óta már Fidesz sem lenne? Simicska Lajos. Kik mondták ezt? Orbán, Széles, Bayer. Így szépen, egymás után. Kinek a hírnevén eshet még csorba, ha Simicska Lajos elkezd beszélni, kipakolja a páncélból a papírokat? Az övén?

Mennyire hiteles magyarázatot, tanácsot ad majd a kormánynak a Századvég, amelynek politikai elemzője a pénteken történteket egyszerűen a reklámadóval magyarázza, miközben Simicska Lajos már akkor felülírta az “egy a tábor-egy a zászló” elvét, amikor bejelentette, talán elindul Veszprémben Navracsics Tibor parlamenti mandátumáért. Látjuk, micsoda össztűz zúdul a baloldal jelöltjére, pedig rajta legfeljebb a kétharmad múlik. Simicska Lajos még nagyobb veszélyt jelent Orbánra. Talán valóban bukásra ítéltetett, de ellenfélként biztos veszélyesebb, mint bárki más az ellenzéki oldalon. Mi van akkor ugyanis, ha Orbán illiberális rendszere nemcsak a liberálisoknak szúrja a szemét (ld. Angela Merkel), hanem vannak olyanok is, akik szerint nincs az rendjén, hogy a „jó állam” mellett még kiskirályságok is élet-halál urai lettek. Na, róluk tudhat nagyon sokat Simicska Lajos.

Címkék: simicska lajos

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.