Gerlóczy: A kisbolygó

Én tulajdonképpen csodálom Havasi Bertalant. Csodálom ezeket a felvételeket. Mindegyik ugyanolyan. Öltönyös férfiak távoznak. Vagy jönnek. Általában távoznak. A hangulat ünnepélyes, nem is lehet más. Mindenki izgatott és kielégült és boldog. Ugyanaz a massza. Leghátul a feszengő magyarokkal, akiket meglátogatott a kedves vezető, a feszengő emberekkel, akik nem tudják eldönteni, hogy bevizeljenek vagy beszarjanak-e az örömtől éppen, hogy látták őt, hogy megtisztelte őket, hogy ott volt. Egy sorral közelebb már elegánsabb hölgyek és urak nézelődnek, büszke helytartók, akiknek a bevizelésen és a beszaráson túl már a szerelmi légyottok lágy érzékisége is megfordul a fejében. A rendezvény után, amikor kilazítják a nyakkendőjüket és egy szalvétával letörlik az izzadtságot a homlokukról, azt veszik észre a pálinkás poharat szorítva, hogy remeg a kezük a poszttraumás stressztől. Na, Józsikám, ez is megvolt, egészségetekre, a kutya mindenit! Ahogy egyre közelebb kerülünk a mindannyiunkat beragyogó fény forrásához, Magyarország naprendszerének csillagához, amely körül oly szarul, de oly büszkén keringünk, az arcok egyre szélesebb mosolyra húzódnak, az élmény körül már-már orgazmus közeli érzések és gondolatok áramlanak, mint a hugyos víz a fővárosi fürdők élménymedencéiben, aztán egy hirtelen, éles fordulattal a lehető legkomolyabbá válnak. Az őrök végzik a dolgukat. Az ő dolguk kordában tartani ezt az örömöt, ezt az ősrobbanást. És aztán ott van ő! Havasi Bertalan. A jólfésült, öltönyös kisbolygó, aki a csillagja körül keringve, fényenergiáját magába szippantva a légkörében szervetlen anyagból szerves anyagokat hoz létre. Akarata nincs, a gravitációs erő mozgatja, véleménye az eltérő optikai sűrűségű közeg határára érkező fény, melynek egy része visszaverődik, másik része pedig belép az új közegbe. Válaszol. Intézkedik. Soha nem hibázik. Csodálatra méltó kisbolygó ő. Küldjünk szondát rá, amondó vagyok.