Poszt ITT

Gerlóczy: Operation Costa Rica

Costa Rica (Costa Rica)
Costa Rica (Costa Rica)

A 2,400,000 Costa Rica-i nő közül Cristina az egyik. Ez már világos. Az is, hogy Cristina szép. Szerzőnk jelenti Thaiföldről.

Ma este egy Costa Rica-i lánnyal megyek vacsorázni. Először nemet mondott, és normális esetben hagytam volna az egészet a francba, de aztán arra gondoltam, hogy hacsak nem utazom el Costa Ricába, egyhamar nem lesz esélyem Costa Rica-i lánnyal vacsorázni. Azt mondta, ne haragudjak, de ő azért jött ide, hogy egyedül legyen, és ő antiszociális, én pedig annyira megörültem ennek, hogy az örömömet látva végül mégis igent mondott. Este tanulmányoztam kicsit Costa Ricát, és azt, hogy milyen esélyeim lesznek egy másik Costa Rica-i lányt találni, ha Cristina mégsem szeret belém. Lássuk csak.

Costa Rica lakossága a 2013-es adatok szerint 4,882,452 fő. Ennek 50.8 százaléka férfi, míg a maradék 49.2 százaléka nő. Cristina a 49.2 százalékba tartozik. A népességnövekedés 1.48 százalék, ami sokkal jobb a magyarnál, mivel a magyar fogy, tehát Cristina esélyei is fogyatkoznak, és ezt sem árt szem előtt tartani.

A 2,400,000 Costa Rica-i nő közül Cristina az egyik. Ez már világos. Az is, hogy Cristina szép, körülbelül 30 éves, és fehér, mint a lakosság 97 százaléka. Ha nem szeret belém, akkor az alábbi Costa Rica- i lányok, hölgyek vagy asszonyok maradnak nekem:

0-14: 23.5 százalék, ebből nő: 545,026

15-24: 17.5 százalék, ebből nő: 407,335

25-54: 43.8 stzázalék, ebből nő: 1,035,273

55-64: 8.3 százalék, ebből nő: 201,377

65 év és öregebb: 7 százalék, ebből nő: 179,604


Látható, hogy körülbelül 1,000,000 Costa Rica-i lány, hölgy vagy asszony jöhet számításba. Ezeknek legalább 60 százalékuk férjezett, így marad: 400,000 Costa Rica-i lány. Feltételezem, hogy 50 százalékuk jár valakivel, így már csak 200,000 Costa Rica-i lány maradt. A 200,000 Costa Rica-i lány közül legalább 100,000-nek egészen biztosan nem tetszem, a maradék 100,000-ből pedig – Cristinával ellentétben -, 90,000 biztosan nem antiszociális, vagyis már csak 10,000 Costa Rica-i lány maradt. Ebből a 10,000 Costa Rica-i lányból körülbelül 9,000 jelen pillanatban is Costa Ricában tartózkodik. A többi, a maradék 999 Costa Rica-i lány tartózkodási helyéről nincs megbízható információm. Úgy tűnik, hogy Cristina az egyetlen esélyem. Fel kell kössem a gatyámat, az már most látszik.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik