Vihar van. Öt napja ugyanabból az irányból és ugyanolyan erővel fúj a szél, és azt mondják, hogy még öt napig marad. Bömböl a tenger az öbölben és ordít odakint a zátonyokon. A vihart ugyanabból az irányból és ugyanolyan erővel érkező széllökések kísérik, amitől elszédül az ember. Zaj van. Folyamatosan. Este a bárpultnál mindenki az időjárásról beszél. Négy napig nem érdekelte őket, de most elegük lett.
– Rémes idő van – mondja a svájci.
– Egész nap rémes idő volt – feleli a brazil.
– És még ez lesz napokig – mondja a francia.
– Megnéztem, mindenhol ez van, Malajziában, Indonéziában, Kambodzsában. Egyedül Srí Lankán van jó idő, de oda nincs kedvem menni – mondja a svájci.
– El akarsz menni? – kérdeztem.
– Ha még négy napig ez lesz? Hát persze!
– Srí Lanka jó – mondja a francia.
– Én nem szeretem – feleli a svájci. – Állandóan bámulják az embert, tapogatnak, nem hagynak nyugton.
– Menjél Nepálba. Én, azt hiszem, oda megyek – mondja a brazil.
– Mikor mész? – kérdezi a svájci.
– Pénteken. Akkor van járatom.
– És a vízum?
Előveszik a telefonjaikat és hosszasan beszélgetnek a vízumokról. Mindent tudnak a vízumokról, itt csöveznek már évek óta, ki-be mászkálnak a környék országaiból, aztán itt-ott maradnak pár hónapot. Az egyik informatikus, a másik feltalált valamit, a harmadiknak milliárdosok a szüleik.
– Mikor lesz karácsony? – kérdezi a brazil.
– Egy hét múlva – felelem.
– Mi Indiában karácsonyozunk – mondja a francia.
– Végülis januárban úgyis haza kéne mennem – motyogja maga elé a brazil. – Azt hiszem, nem megyek Nepálba, inkább hazamegyek.
– Lakhatok addig a házadban? – kérdezi a svájci.
– Megköszönném – feleli a brazil.
