Tegnap este a bárpultnál egy brazil fiúval beszélgettem, akit Cézárnak hívtak. Miután elmesélte, hogy tavaly 11 hónapot töltött ezen a szigeten, kénytelen voltam megkérdezni, mégis mivel foglalkozik. Cézár elmesélte, hogy kávéültetvényei vannak, már az apjának és a nagyapjának is kávéültetvényei voltak. Mindebből persze a kedves olvasó azt is kitalálhatta már, hogy Cézár fehér ember. Amikor otthon van, azzal kezdi a napot, hogy kávét kóstol, egy liter kávét iszik meg reggelente. Fesztiválokra, versenyekre jár. Tavaly sajnos egy panamai kávé elvitte az aranyat előlük, de ez különösebben nem zavarja, mert a hatkilós zsákokból – amiket 600-900 dollárért adnak el -, tavaly hatvanezret értékesítettek. Ahogy teltek-múltak az évek, a család szép lassan felvásárolta a szomszédos földeket, és a farm ma már 780 hektáros. Megkérdeztem tőle, hogy ezekhez a földszerzésekhez és terjeszkedéshez szükséges-e jó kapcsolatot ápolni a kormányzattal, de ezt a kérdést egyáltalán nem értette. Mondtam neki, az én országomban mostanában az a szokás, hogy a kormány elvesz egy földet és annak adja oda húsz évre, akinek ő akarja. Cézár hümmögött egyet, nagy ez a bolygó, sokféle világ van, gondolhatta, majd hozzátette, hogy Brazíliában a földeket meg kell vásárolni. Ezt nyomatékosan megismételte, mintha valami földönkívülihez beszélne, aki nem érti, mi az, hogy vásárolni. Azt gondolhatta, én valami egészen más, valami sötét, középkori világból érkezhettem. És végeredményben joggal gondolhatta.
Fotó: Thinkstock
