Nem vagyok James és nem vagyok Bond és nem vagyok egy Pulitzer, leginkább kalendáriumos alkat vagyok, ami ugye évente egyszer jelenik meg, ezért is csodálom és irigylem a zújságíró kollégákat, akik a tűz és a segg közelében munkálkodnak lelkesen. Micsoda erő lakozhat bennük, hogy ilyen egységesen állnak ki az ármány ellen, hogy így egyszerre felcsap a hangjuk, amikor újabb s újabb támadások indulnak hazánk ellen! Volt egy kis zavar az erőben, pár napig nem tudták, kit kell gyűlölni, Lázár úr is sápadtan hebegett, és azt makogta, hogy az amerikaiak a barátaink, de aztán megtalálták a helyes irányt, és kifőzte a Takony Árpy a think tankjében, hogy mégis se nem a barátaink, de sőt, azért pancsoltak be ekkorát, mert sértjük a profitérdekeiket. És micsoda felismerés, hogy azér’ kellett kirobbantani ezt az egész kitiltás-ügyet meg a netadót pon’ most, mert hátha lesz október 23-án valami, gondolhatták a jenki imprialisták! Tudjuk, kik vezetik azt az országot, a zUSÁT, ahol a vegyicsíkos tudjkukkik verik a négereket, ahelyett, hogy söpörnének a maguk háza táján, és tudjuk, kik az itteni szálláscsinálóik! Én hülye, a feljelentettnél házkutatnák, nem a feljelentőnél, de hát nem véletlenül hangicsálok én a szakma enbékettőjében, soha nem jutnék el a briliáns felismerésig, hogy az egészet az a tudjukkikfejű amcsi ügyvivő kavarta, az a Goodfriend-gyerek, tudjuk, kiknek a gudfrendje ő, tya ja. És milyen igaz, hogy az EU csak arra kell a fasisztázó libiknek, hogy báncsák a mi élő istenünket, aki pedig zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen, azaz minden alakot, aki akkora nulla, mint ide Lacháza, tolerál. És milyen klassz érzés lehet szidni a norvégeket, ezeket a halszagú burzsoá bomlasztókat, és kiállni amellett, hogy ne finanszírozhassák a kisebbségeket, a hátrányos szociális helyzetűeket, a fogyatékosokat, meg egy csomó egyéb ilyen kapa-kaszakerülőt! Maguknak keresték a bajt mind, most majd jól megmutatjuk nekik, mint a Júdeai Népfront öngyilkos alakulata a Brian életében, hajrá, magyarok, hajrá, Magyarország!
- 18:11 MTVA: A Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban a közmédiát
- 18:06 Egy férfi balesetet szenvedett a Bosch hatvani gyárában, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- 18:02 Nyugat-nílusi láz: mi ez a betegség, ami most újra megjelent Magyarországon?
- 17:44 Lékai Máté: Minden bizonnyal ez lesz a karrierem utolsó idénye
- 17:35 Átadták az FBI-nak az éveken át bujkáló, gyermekpornográf felvételek miatt vádolt férfit
- 17:09 Hét személy ellen folyik eljárás a húsvétkor a szerb határon húzódó gázvezeték közelében talált robbanóanyag ügyében
- 16:54 Társadalmi egyeztetés indul arról, hogy kapjanak-e kiegészítő rezsitámogatást az egyházi iskolák
- 16:50 Schmidt Mária Bonanza Banzait idézve búcsúzott el a Terror Házától
- 16:48 El a kezekkel Kele Jánostól!
- 16:48 Torkon rúgtak egy magyar focistát, de csak sárga lapot ért a bírónál
- 16:25 Vindics-Tóth Lili: A végén már úgy álltam oda rajthoz, hogy vagy beérek, vagy a mentő fog elvinni
- 16:24 A Kontrollnál folytatja Papp Gergő
- 16:19 Épületek és kiskertek is lángra kaptak a szegedi rendező pályaudvar közelében
- 16:14 123 beadvány érkezett a kulturális tárcához a közmédia jövőjével kapcsolatban
- 16:03 „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 12:07 Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
- 14:38 Hidegfronttal és éjjeli viharokkal lépünk át a meteorológiai őszbe
- 11:03 Papp Gergő távozik az RTL-től
- 10:04 Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba
- 07:54 Djokovicot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
- 08:17 Mamutcsont és ezüstpénz is előkerült a sekély Tisza medréből
- 13:45 Meghalt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész
- 16:03 „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben
- 06:03 Egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során Nagy Márton
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
