L. János tanácsadójával találkozik egy belvárosi luxushotel szivarszobájában.
– Megnéztem neked, amit kértél.
– Na! A izét, a norvégokat?
– Aha!
– És?
– Ezek úgy teli vannak, mint a déli busz! Azt se tudják, mire költsék a pénzt, de be vannak szarva, mert ha elfogy az olaj, akkor elfogy a pénz is.
– Ugyan már, mikor fogy az el?
– Mit tudom én? Száz év? Nem tudom. De már most félreteszik a pénzt, alig lehet hozzányúlni. Létrehoztak egy alapot, úgy hívják, hogy Nemzeti Kőolaj Alap, és oda teszik félre a zsetont.
– Kinek?
– Hát az unokáiknak.
– Ne má!
– De!
– Tudod mennyi van a rohadékoknak?
– Mennyi?
– Kapaszkodj meg: 570 milliárd euró.
– Ne bassz!
– De!
– És nem nyúlnak hozzá?
– A kormányok a hozamból évente legfeljebb négy százalékot használhatnak fel.
– Pancserek!
– Ja!
– Na és hogy tudnánk ebből valamit kiszedni?
– Hát ez az! Sokat gondolkodtam rajta, de egyelőre nem tudom. Volt egy olyan ötlet, hogy bizonyítjuk, hogy a norvégok meg a magyarok tulajdonképpen rokonnépek, a Pisti találta ki, hogy az MTA adjon ki egy közleményt, hogy a vikingek annak idején, tudod! De ez hosszadalmas. Aztán megpróbáltuk a Hozimány Lindát bevinni egy buliba Oslóban, hogy fölszedje a trónörököst, de az sem jött be.
– Elbaszta?
– Nem tudom. Azt állítja, hogy ez a Haakon buzi.
– Ne má!
– Ő mondta, nem én.
– Ki az a Haakon?
– Hát a trónörökös.
– Vadászni szeret?
– Ugyan már! Ezek horgásznak.
– Ja, hát akkor biztos buzi.
– Ja!
– Szóval hegyekben áll a pénz, és mi nem tudunk mit csinálni.
– Egyelőre nem.
– Nincs valamink, ami kellhet nekik?
– Mire gondolsz? Paprika, szalámi, golyóstoll?
– Jó, jó, ne idegesíts! Mennyit mondtál, 570 milliárd?
– Aha!
– Picsába!
– Ja!
