Gerlóczy: Biztonsági őr

Ekkor a boltból kilép a férfi, és nyomban utána a reszkető eladó is, azt mondja, tudta, hogy ez az ember nem fog vásárolni.

Ha majd megbízást kapok, hogy fessem meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerének korszakát, ez lesz a címe: Nemzeti Dohányboltot őrző hajléktalan üldözi a Nemzeti Dohányboltból menekülő tolvajt.

A képen egy hajléktalan üldöz majd egy tolvajt, aki a Nemzeti Dohányboltból menekül. A háttérben már kilépett az utcára az eladó és ordít, őt lesz a legnehezebb megfesteni, az ő tekintetét, mert abban a tekintetben rengeteg mindent meg kell jeleníteni, a félelmet és reszketést, mert nemrég rabolták ki, egy általános félelmet, mert a nap 12-24 órájában retteg, hogy fejbe lövik vagy vesén szúrják, a félelmet, hogy kirúgják, mert hiány keletkezett a készletben. A bezártság és a magány érzését, nem utolsósorban pedig az évszakot: a dohánybolti eladó ugyanis vagy hőgutát kap, vagy megfagy, kedvenc hónapjai pedig ennek megfelelően az október és az április.

Mindezt persze láttam is. Majdnem ezt. Tegnap. Egy férfi állt előttem a dohányboltban, amikor beléptem. Az eladó egy zacskóba pakolt éppen, és a férfi csak mondta és mondta, vágott dohány, cigipapír, szűrő, karton ez, karton az. Ráuntam és kimentem a bolt elé Zolihoz. Beszélgettünk erről-arról, leginkább róla, hogy milyen gyógyszereken élt és mennyire alkoholista, és hogy holnap söpörni megy közmunkásként, és reggelente remeg a keze, nagyon remeg a keze, ő próbál leszokni, de nagyon nehéz, különösen azóta nagyon nehéz neki minden, mióta meghalt a két és fél éves gyermeke.

Ekkor a boltból kilép a férfi, és nyomban utána a reszkető eladó is, azt mondja, tudta, hogy ez az ember nem fog vásárolni, és hiába kopogott át a szomszédba, az élelmiszer boltba, ahová a dohánybolt is tartozik, nem jött senki segíteni. Zoli azt feleli, mondtam neked, Kinga, hogy kiabálj, ezért vagyok itt.

Egy hajléktalan őrzi tehát a Nemzeti Dohányboltot, ő a biztonsági őr, és ha kell, elkapja majd a tolvajt, aki nem távozott üres kézzel, ez volt a módszere, annyi mindent kért, hogy a végén az eladó már nem vette észre, hogy a kabátja alá csúsztatott egy karton cigit, amikor ő megfordult, hogy levegyen még egy zacskó füstszűrőt a polcról.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.