Hazaáruló, tele van e szóval az éter, százszámra röpköd a kibertérben, az utcán és parlamentben ez a szörnyű szó, telve gyűlölettel, mert ezt köpködik a dúltkeblűek a szarból. Leköpnek téged és teleköpködik a közbeszédet, hogy hazaáruló mindenki, aki mást mer gondolni, mint a cselédből lett házmesterekből lett Dunyhás testvérekből lett párttikárokból lett mélymagyarok és a dzsentriből lett különítményesekből lett pártszolgálatosból lett pártitkárokból lett mélymagyarok, akik egymásra találnak a történelem boncasztalán. Harcunk, harcom morális megalapozását és a nemzeti együttműködés rendszerének, azaz a házmester és a posztdzsentri együttműködésének fundamentumát a megosztás és kirekesztés és mindenekfelett a közös tradíció, az antiszemitizmus tradíciója jelenti, gondolja a mélymagyar, hisz’ a konszenzus gyengeség, kohn-szenzus, aki másként gondolkodik, hazaáruló, ha kicsit megvakarjuk, zsidó, a kettő egymás szinonimája.
Fotó: MTI
De vajon szitokszó-e ez valóban? Ilyen alapon nem vagyok-é inkább hazaáruló magam is? Bócher, écesz, ajvé, hóhem, pónem, jesiva, nekóme, hüpce? De bizony. Ha ti vagytok a haza, mi más lehetne az ember, mint hazaáruló? „Mi van akkor, ha a valódi hazafiság hazánk elárulását jelenti?” – kérdezte Dietrich Bonhoeffer evangélikus pap, akit a háború végén akasztottak fel egy koncentrációs tárborban, mert hazaáruló volt: részt vett egy Adolf elleni komplottban (az evangélikusokkal mindig baj van by the way: ha kicsit megvakarjuk, kiderül, hogy vérliberálisok, figyeljetek jobban oda rájuk, Dunyhás testvér). Sajna, ma már (még) nem megy a megdunáztatás a szépen alakulgató vesztbalkáni ököljogállam vérfürdővárosában, emez istenkalapjai bokrétán, de ártunk és ormányunk tartja a jó irányt, keleti és béli szél fúj, kis türelem, és feltűnik a házak falán a jel.
