Poszt ITT

Gerlóczy: Csalók

Mert csaltak, az biztos. Vagy eljátszották, hogy csalni mennek, vagy beismerték, hogy csaltak és csalni fognak.

Adott két, egymást hazugnak és csalónak nevező társaság, akik elindulnak egy választáson. A választást csalás miatt megismétlik. Aztán előkerül egy videó, amely egy csalásra felbujtó tettet bizonyít. Ezután hallani valakiről, aki azt állítja, hogy azzal bízták meg, hogy csaljon: játsza el azt, hogy csalt. Aztán kiderül, hogy azok csaltak, akik azt állítják róla, hogy eljátszotta, hogy csalt, ami nem igaz, ő valóban csalt.

Elő kell keríteni a tettestársakat is, hogy megállapítsuk, mit is csaltak. Mert csaltak, az biztos. Vagy eljátszották, hogy csalni mennek, vagy beismerték, hogy csaltak és csalni fognak.

És aztán ott vannak a felbujtók, akik szintén csaltak. Akik megbízták a csalót, hogy bízzon csalásra további csalókat, vagy akik megbízták a csalókat, hogy játsszák el, hogy csalni mennek, végül pedig azok, akik megbízták a csalót, hogy bízzon csalásra további csalókat, és most megbíztak egy másik csalót, hogy hazudja azt, hogy valaki más bízta meg őt azzal, hogy játssza el, hogy megbízták, hogy megbízza a csalókat.

Tudjuk, hogy az igazságot nem tudjuk meg, de az attól még létezik. És én maguktól, akik ezt művelik tiszta szívből undorodom.


Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik