Poszt ITT

Parti Nagy: (Csomó a nemzeti kánkán)

Balog miniszter magasabb szempontjai nem könnyen követhetőek.

Ha Erdős Virág civilmagyar, szabad állampolgár nem borít, és nem adja vissza a neki megítélt 400 000 forint támogatást, felháborodván azon, hogy az NKA a homofób, rasszista Kárpátia zenekar lemezének kiadására is megítélt ugyanennyi pénzt, tán ki se derül a dolog.

Ezen az se változtat, hogy mivel a lemez korábban elkészült, a pénzt nem utalták át az  Exkluziv Music kiadónak. Én a magyarázatokra leszek majd kíváncsi, ha lesznek egyáltalán, hisz Fülkeufória már annyira jól teljesít, hogy ezen nincs mit magyarázni, a „mieink” értik, amazoknak meg úgyis végük lesz a választások után, erre készül a vezér 25 éve. Különben is, virágozzék minden virág, erre is adunk, arra is adunk, ha arra, sőt, legarrább a nácik vannak, hát nekik. Nemzetiek is, kulturálisak is, alapjuk is van. Lehet továbbá azt mondani, szerényen, emberien, hogy ez egy apró, ha nem is tévedés, de bizonytalankodás, éppúgy mint március 15-én: sajnos zenekar-nevek ügyében Balog miniszter magasabb szempontjai nem könnyen követhetőek. Avval is lehet próbálkozni, hogy szó sem volt támogatásról, ezt csak úgy beleírták valakik, beleíródott, de lám, az összeg nem lett kifizetve, fölösleges az idegenszívű nyálverés. Sőt, ha a költőnőnek ennyire nem kell a pénz, biztos bőven kap a felbujtóitól – és így tovább a vízszint alá, a kommentek sötétjéig. Nem beszélve arról, bár ezt nem könnyű kommunikálni, hogy mi van, ha a Kárpátia zenekarra is szükség van a választások megnyeréséhez. Amúgy meg igen visszatetsző a nemzeti kánkán csomót keresni, oszt kalap.

Annyiban kalap, hogy Erdős Virág előtt le a kalappal.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik