Poszt ITT

Orbánt csak György herceg verhetné

A 2014-es választás mostantól lefutott meccs, felesleges mérlegelni, verhető-e a Fidesz. Győz a nász.

Az ellenzék mondhat bármit, „rezsimezhet”, összefoghat, az egésznek semmi jelentősége. Hiába lép együtt vagy külön. A „nemfideszesek” már mindent tudnak, a csak csalódottak pedig talán sose fogják megtudni, mennyire hiányzott nekik 2013 nyarán az az ember, akinél még az is fontos, hogy az apósa lesz valakinek.

A nagy miniszterelnökjelölt-kereső játékban ki tudná kiütni Orbán Viktort? Melyik ellenzéki politikus képes úgy használni a médiát, mint a jelenlegi kormányfő? És nemcsak a baráti tévét, rádiót, újságot, amely egyébként is azt mondja, írja, amit látni, hallani szeretne, hanem a sajtó azon részét is, amely visszakozásra kényszerítette őt például a csekkadó ügyében.

Orbán Viktor nemcsak a híradókat uralja, hanem a közösségi médiát is. A hírt, hogy a lánya férjhez megy, olvasottságban kedd reggel csak a György herceg keresztapja körüli állítólagos botrány tudta megszorongatni, pedig a magyarok mindennapjaihoz egyiknek sincs semmi köze. Mindez azt jelzi, hogy sokan nagyon unják a megszokott hírek szürke szereplőit. A politikában és máshol is. Nem csak Magyarországon.


Graffiti Erzsébetvárosban
Fotó: Neményi Márton

ByeAlex a kereskedelmi tévékben kinevelt magyar celebekhez képest az, ami olaszok Beppe Grillója a politikában. Orbán Viktor tudja ezt. Komolyan is veszi, hogy a rendet ígérő rendbontóké, a „csakazértis politikusoké” a jövő. Ha nem akar házasodni a magyar, az ő lánya férjhez megy (és akár nagypapává is teszi a választások idejére).

Politikust utálni divat. A Fidesz-elnök ezzel is tisztában van. Vele szemben esélytelen mindenki, aki a választók eszére akar hatni. Ő csak mosolyog azon, hogy ehhez képest ellenfelei az egyes állításai igazságát kérdőjelezik meg, rettentő jövőképeket vizionálnak, miközben mindettől olyannyira komolyak, hogy már nevetségesek.

Orbán Viktort a bakizásai is emberivé teszik. Egy vidéki Fidesz-hívő agrárvállalkozótól hallottuk a minap sörözgetés közben, hogy tőle aztán földmutyizhat bárki (ő sem nyert), a Fideszben már sokat csalódott, na de az elnökében még soha. Ki tudta volna még így levezényelni az árvízi veszély? Őt cseppet sem zavarta, hogy külön rádió foglalkozott a majdnemkatasztrófával, s az sem, hogy hír lett a kormányfői zoknicsere, sőt!

Lehet tehát fanyalogni, de egyelőre nem látni azt a politikust, aki megüzenhetné a mostani elitnek, hogy „elég volt belőletek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik