Poszt ITT

Gerlóczy: En-bé-ket-tő!!

Az ember igyekezne a magyar labdarúgás ütőerén tartani a kezét, de hát nem megy.

Az ember igyekezne a magyar labdarúgás ütőerén tartani a kezét, de hát nem megy. Másfél órája próbálom kideríteni a világháló segítségével, hogy ki vezeti az engem súlyos morális válságba, és még annál is súlyosabb identitászavarba döntő   NB II Keleti csoportját, ki jut fel az első osztályba. Lehetetlen. Válságom és zavarom oka, hogy az első helyért a Mezőkövesd-Zsóry és a Vasas csatázik. Mezőkövesd városa gyermekkorom városa, ahová viszont Angyalföldről jártunk le nyaralni, így aztán nem is drukkolok, győzzön a jobbik, lesz ami lesz. Na de mégis mi lesz?

 

A Nemzeti Sport honlapján a Mezőkövesd vezet, mögötte a Vasas, majd a Békéscsaba. A Mezőkövesd honlapján azt mondják, hogy már egy döntetlen is elég ahhoz, hogy a csapat bajnok legyen, ezzel szemben az MLSZ honlapján a Békéscsaba pontszámban beérte a Mezőkövesdet, holott a Nemzeti Sport honlapján még hat pont a lemaradásuk a listavezetővel szemben, két fordulóval a bajnokság vége előtt. A Békéscsaba Előre SE Facebook-oldalán azt írják, hogy a Mezőkövesd hazai pályán kikapott a nagy múltú Ceglédtől, és így elmaradt a bajnokavatás. A Vasas honlapja súlyos kudarcként értékeli az Orosházán elszenvedett 4-1- es vereséget, búcsút intett a feljutásnak, így aztán jobbnak látja fel sem tenni a táblázatot. Ami pedig a Mezőkövesd Facebook-oldalát illeti, nos, ott megtudom, hogy a Mezőkövesd az utolsó fordulóban vereség esetén is bajnok lesz, hacsak nem rúg a Vasas nyolcat a Fradinak. Igen, az a Vasas. Amelyik harmadik. Vagy második. Vagy első.

A POSZT itt! rovat már a Twitteren is! Kövess ott is minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik