Poszt ITT

Parti Nagy Lajos: (karokba húzva)

Olvasom, hogy az Emberi Erőforrás kútfejéből újabb törvénytervezet fakadt, miszerint szeptembertől minden állami és önkormányzati iskolában tanító pedagógus kötelezően belép a Magyar Pedagógus Karba. Az Etikai kódex tervezetének középpontjában az Alaptörvényhez való HŰSÉG áll ...

Olvasom, hogy az Emberi Erőforrás kútfejéből újabb törvénytervezet fakadt, miszerint szeptembertől minden állami és önkormányzati iskolában tanító pedagógus kötelezően belép a Magyar Pedagógus Karba. Az Etikai kódex tervezetének középpontjában az Alaptörvényhez való HŰSÉG áll: „teljes erőnkkel és legjobb tudásunk szerint törekszünk a jogszabályok alapján megválasztott vagy kinevezett vezetőink által kitűzött célok megvalósítására, az általuk kiadott utasításoknak megfelelően.” Kíváncsi lennék, ez elég-e, illetve mi kéne, hogy a százezernyi pedagógus erős többsége azt mondja, és nem föltétlen csúnya szavakkal, mint a malmői vasutas, mikor a vonat mindkét lábát levágta, hogy nem lép be. Nem, és nem. Legalább 60-70 ezer okos, felnőtt szabad ember, még a nyári szünet lazaságával a hangjában, a szívében közölné, hogy nem szolga, nem  pártkatona, nem csinovnyik. Tényleg, mi kéne ehhez?  S mi történne?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik