A lassan tíz éves Bertával délután. Siessünk, mondom, ma megint magyar mesét kell írnom. Mért nem írod meg az aranyhajat, néz rám. Ezt hogy érted, kérdezem. Hát, hogy az aranyhaj elmegy a fodrászhoz. És? Ott beszélgetnek, beszélgetnek, közben a fodrász lenyírja. Mit? Hogyhogy mit, hát az aranyhajat. De ez most a vezeték vagy a keresztneve, kérdezem, hülye felnőtt. Nem, ez a haja, mondja. Aranyha Jenő, kérdezem. Nem, apa, nem, ha aranyhaj, akkor nő. Aranyha Jenőné? Igen, mondja. És hogy van tovább? Hát, nagyon rikácsol a fodrásszal, hogy micsináljon, neki száz év alatt se nő meg. És azután? Azután elmegy, vonja meg a vállát Berta. Hova? Csak úgy, el. Kopasz énekesnőnek, kérdezem. Nevet, ott nincs felvétel, apa. Így lesz belőle Rákosi Mátyás, mondom. Hogy mást ne mondjak.
Igaz, korábban is tett már így orosz, illetve fehérorosz rivális elleni meccs után.
