A lassan tíz éves Bertával délután. Siessünk, mondom, ma megint magyar mesét kell írnom. Mért nem írod meg az aranyhajat, néz rám. Ezt hogy érted, kérdezem. Hát, hogy az aranyhaj elmegy a fodrászhoz. És? Ott beszélgetnek, beszélgetnek, közben a fodrász lenyírja. Mit? Hogyhogy mit, hát az aranyhajat. De ez most a vezeték vagy a keresztneve, kérdezem, hülye felnőtt. Nem, ez a haja, mondja. Aranyha Jenő, kérdezem. Nem, apa, nem, ha aranyhaj, akkor nő. Aranyha Jenőné? Igen, mondja. És hogy van tovább? Hát, nagyon rikácsol a fodrásszal, hogy micsináljon, neki száz év alatt se nő meg. És azután? Azután elmegy, vonja meg a vállát Berta. Hova? Csak úgy, el. Kopasz énekesnőnek, kérdezem. Nevet, ott nincs felvétel, apa. Így lesz belőle Rákosi Mátyás, mondom. Hogy mást ne mondjak.
