Poszt ITT

Improvizáció a négyzeten

Rudolf Péter csaknem négy év Beugró után-mellett újabb műsorral jelentkezik, ahol az improvizációé a főszerep. A Mindenből egy van című rögtönzéses komédiában feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel válófélben lévő házaspárt alakítanak.

Miről szól a Mindenből egy van?

A műsorbéli Fifti és Anikó közös üzlethelyiségen osztoznak: előbbi egy konditermet, utóbbi pedig egy cukrászdát vezet, ám idejük java részét egymás froclizásával töltik. Csatáikhoz néhány nagyszerű ifjú tehetség asszisztál rokonok, barátok, munkatársak szerepében, de többször feltűnik Oroszlán Szonja és Scherer Péter is. A színészek állandó díszletben kellékekkel, egy előre megírt alapszituációból kiindulva improvizálnak olyan instrukciók alapján, amelyeket a színpadon hallanak először.

Miben más ez mint a Beugró?

„Alapvető különbség a Beugró és a Mindenből egy van között, hogy utóbbi esetében “csak” a figura adta kereten belül lehet improvizálni.  Van díszletünk, sorsunk, sztorink…” – meséli Rudolf Péter, aki már számtalanszor játszott együtt feleségével, így a közös játék öröme nem újdonság számára.

Nem okoz gondot, hogy ennyi időt töltenek együtt?

“Szeretünk együtt dolgozni. Nyilván tudunk egy s mást a házasság intézményéről, de természetesen ezek az alakok felépítmények, az írók a rendezők és jó magunk alakítottuk a játékok során ilyenné őket. Vanessa Redgrave édesapja is ezzel a tanáccsal látta el lányát a pályája kezdetén: NEM TE VAGY! Lehet, hogy furcsán hangzik, de épp ez adja a játék szabadságát. Persze az ember önnön testét, lelkét használja, mi mást…”

Míg a Mindenből egy van csak néhány hete debütált az m1-en, a Beugró Plusz őszi évada hamarosan befejeződik a Viasat3-on. Az idei évad újítása, a tematikus adások nagy siker volt nemcsak a nézők, hanem a színészek körében is, hiszen, ahogy Rudolf Péter fogalmazott, mostanra értek be olyan játékok, amelyek igazán megbizsergették az előadók agyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik