Poszt ITT

Nehéz helyzetben Faludy György özvegye – Szívszorító vallomás

Rég hallottunk már Faludy Fanniról. Pedig Faludy György özvegye nagyon is tevékenyen ápolja férje emlékét. Nem panaszkodik nyilvános fórumokon még akkor sem, ha nagyon nehéz helyzetbe került. Pedig most ez történt vele.

Ki hinné, hogy éppen öt éve annak, hogy Faludy György, a Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író távozott közülünk. Özvegye nagyon nehéz időszakokat is megélt azóta, és most sincs könnyű helyzetben. Szemérmesen beszél problémáiról, csupán akkor használ kissé emeltebb hangot, amikor arról van szó, hogy nem segítenek neki elhunyt férje emlékének ápolásában.


Fotó: Szőcs Tekla

Régi vágya volt a Faludy-emlékszoba létrehozása, ám úgy tudom, jelenleg gondokkal küzd ebben a tekintetben.

Valóban így van. Gyurka halála után minden személyes holmiját felajánlottam az államnak. Azt gondoltam, ennek fejében segítenek létrehozni az emlékszobát, de mostanáig nem kaptam semmi támogatást. Saját pénzemen béreltem egy romos helyiséget a IX. kerületi önkormányzattól, saját pénzemen felújíttattam, de sajnos egy ideje nem tudom fizetni a bérleti díjat. Megközelítőleg 700 ezer forintos tartozásom van. Korábban szóbeli ígéretet kaptam ennek az elengedésére, de aztán ebből semmi nem lett. A IX. kerületi önkormányzat részéről (is) a legteljesebb érdektelenséget tapasztalom a Faludy-hagyaték ügyében. Most éppen részletfizetési haladékra várok, de lehet, hogy ezt sem kapom meg. Akkor viszont fel kell számolni az emlékszobát?

Jól sejtem, hogy nehéz anyagi körülmények között él?

Nem szeretek panaszkodni, de valóban így van. Az összes tartalék pénzemet az emlékszobára fordítottam. Jelenleg csak alkalmi jelleggel vannak szervezési munkáim, ezekből próbálok megélni, de nem könnyű. Emellett szervezem a Faludy György Alapítvány munkáját, illetve a középiskolások számára a tabi Rudnay Gyula Középiskolában meghirdetett országos Faludy szavalóversenyt. Szeretnénk, ha a bevételből középiskolákat tudnánk támogatni. Remélem, hogy jövőre elkészülök azzal a könyvvel is, melyben azokról az emberekről írok, akiket megismertem a férjemmel töltött 5 év alatt. Szeretném bemutatni, milyenek ők valójában.

Az egészsége legalább rendben van?

Autoimmun betegségben szenvedek, de ez szerencsére egyelőre nem igényel orvosi kezelést. Időnként fájnak az izmaim és a csontjaim, de ezzel együtt lehet élni. Egyébként köszönöm, jól vagyok.

Korábban az örökbefogadás gondolata is foglalkoztatta. Ez hogy áll jelenleg?

Letettem róla. Megriadtam attól a megalázó és idegőrlő procedúrától, amin a leendő szülőknek át kell menni. Én mindig is szabad ember voltam, nem bírom az értelmetlen tortúrákat. Jó most így nekem.

Úgy gondolom, hogy egy olyan zsenit, mint Faludy György volt, nehéz pótolni. De esetleg nyitott egy új kapcsolatra?

Barátkozom. Meg-megérint a szerelem, vannak titkos hódolóim, de a férjem halála óta nem élek együtt senkivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik