Poszt ITT

Komár: amíg élek, énekelni fogok

A magyar rock and roll király újabb nagylemezt dob piacra. Esze ágában sincs visszavonulni, az életműdíj viszont nagyon meglepte.

67. születésnapján, a Nagy Komár című lemez bemutatóján veheti át a kiadói Életműdíjat Komár László. A születésnapi tortát Zila László mestercukrász adja át az énekesnek, akinek harminc éve jelent meg első önálló albuma.

Komár 1958-ban kezdett rock and roll-t énekelni. 1962-1964 között a Scampolo, majd 1965-1966-ban a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1967-ben visszatért a Scampolóba, majd alkalmi szólistaként az Atlas, a Bergendy és a Non-Stop együttesekkel énekelt. 1973-tól a Szemek Szájak Szívek, 1974-től a Sprint tagja volt. 1981-ben jelent meg első szólólemeze, amelyen olyan dalok szerepeltek, mint a Táncoló fekete lakkcipők, a Mondd kis kócos vagy a Magányos szívek klubja. Az album egy hónap alatt aranylemez lett.

Komárt a magyar Elvis Presleynek is nevezik, aki hatvanon túl is megtalálja a közönségét: tizenhattól kilencven éves korig akadnak rajongói, nem kis számban.

A mostani album hányadik a sorban?

Az első lemez óta ez a tizennyolcadik. 30 évvel ezelőtt jelent meg a legendás Pepita című album, aminek – teljesen egyedülálló módon – mind a 12 számából sláger lett. Első körben 170 ezer darab fogyott, ami hihetetlen sikernek számított akkoriban. Az évek alatt természetesen rengeteg válogatáslemezem megjelent, ezt a mostanit viszont „sorlemeznek” tekintem, így számolva a tizennyolcadik.

Milyen dalok hallhatók a nagylemezen?

Ez egy igazi nagylemez, ugyanis Nagy Tiborral írt dalaink gyűjteménye. Hat vadonatúj szerzeménnyel és tizennégy általunk és a drága közönség által legsikeresebbnek tartott slágerrel. Lakkcipők nélkül nem élet az élet! Most az új dalok között is van egy hasonló – ezzel indul a lemez. Valójában kakukktojás ez a CD, mert ugyan „sorlemeznek” tekintem, ugyanakkor új dalok és már meglévő slágerek keveréke.
Az ötlet egyébként onnan indult, hogy írtam a kislányomhoz egy dalt, majd ehhez jöttek még újabbak, és egyszer csak azt vettük észre, hogy már hatnál tartunk. Ez azonban még mindig kevés volt, hat számmal nem lehet lemezt kiadni, ezért úgy döntöttünk, az elmúlt 30 év általunk legjobbnak ítélt dalait hozzácsapjuk a meglévőkhöz, és így született meg a 20 szerzeményt tartalmazó Komár László-nagylemez. Szerencsére a mai technikának köszönhetően észre sem lehet venni minőségi különbséget a régi és az új dalok között. Embertelenül jól szólnak a nóták.

Mennyi megkeresése van manapság? Meg tud élni a zenéből?

Sajnos kevesebb felkérés van, mint volt, de konkrét számot nem tudok mondani. Változó. Két éve még 112, most körülbelül 50-60 fellépésem van. Megélni mostanság senkinek sem egyszerű.

Ma lett 67 éves. Mire a legbüszkébb?

Ötven éve, hogy a pályán vagyok. Azt szoktam mondani, hogy többet éltem a 67 év alatt, mint 4-5 normális ember. Sok mindenre büszke vagyok, például a Hungaroton életműdíjára. Azt hittem, soha nem fogok kitüntetést kapni, mert mindig járt a pofám. De büszke vagyok arra is, hogy van egy nagyon szép fiam és egy csodálatos kislányom. Igaz, hogy a házasságaim nem úgy sikerültek, ahogy elképzeltem, de minden nem lehet tökéletes. Az is büszkeséggel tölt el, hogy én vagyok a legidősebb előadó Magyarországon, aki még diszkókban is fellép; és szintén nagyon fontos: sikerült elérnem, hogy legyen Elvis Presley tér. Az ugyanis, hogy teret neveztek el a világhírű énekesről és díszpolgár lett, mind nekem köszönhető. Ezt óriási sikernek tartom. Nagyon tisztelem Tarlóst, és örülök, hogy ő lett a főpolgármester, ő volt az első, aki nem utasította el az ötletem. Külön boldogság számomra, hogy a hétfői sajtótájékoztatómon, idézem: „örömmel vesz részt”.

A hódításait, a több mint 1000 nőt, nem is említi?

Az csak egy vicc. Tény, hogy sok nő volt az életemben, de soha nem számoltam. Ezt Harmat Laci barátom találta ki, én pedig a médiára hagytam, nem cáfoltam, mert láthatóan nagyon tetszett nekik. Egyébként pedig nem ezer, hanem azt hiszem, 2700 körüli számot mondott. Valahogy akörül van valóban, szerintem nem tévedett sokat…

Zeneileg vannak még céljai, vagy esetleg gondolkodik már a visszavonuláson?

Még nem is támadtam! Miért vonulnék vissza? Viccet félretéve, amíg élek, énekelni fogok. Frank Sinatra is addig énekelt, amíg meg nem halt. Ahogy Presser Gábor mondaná: ezt egy életen át kell játszani. Csináljuk, amíg tart, majd elmegyünk, átöltözünk és lehet, hogy a következő életemben kazánkovácsként térek vissza. Az sem lesz olyan rossz, bár egy kicsit melegem lesz, az biztos…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik