Poszt ITT

Dombóvári Vanda „trendhullámmal” üti ki a nézőket

Gombamód szaporodnak a kereskedelmi csatornákon a nőknek szánt trend- és életmódmagazinok. A kérdés csak az, miért?

Világos, hogy a nézettség érdekében mindegyik csatorna előbb vagy utóbb piacra dob egy-egy ilyen magazinműsort, abban bízva, hogy ezek hoznak majd valamicskét a konyhára. Azt azonban nehezen tudjuk elképzelni, hogy a hétvégén sugárzott trend- és életmódmagazinok hatására bármelyik háziasszony is eldobná a fakanalat. Sutba dobva a vasárnapi ebéd készítését, a tévében látott kick-box mozgásforma miatt, melyet a műsor hatására azonnal ki szeretne próbálni. Pedig a Trendmánia című RTL Klubos produkció szerkesztői valami ilyesmit gondolhattak, amikor kidolgozták – micsoda nagy szavak – a műsor koncepcióját.

Tulajdonképpen már a műsor főcímét se tudjuk hová tenni. Hiszen az alapján a gyanútlan tévénéző egy szextelefon reklámjára is asszociálhatna. A színes háttér előtt sokat sejtető női alakok kontúrja tárul a műsort vizslatók szeme elé, miközben kéjes női kacajok hallhatóak. A női alakok – akiknek hibátlan a testük – idétlen tánclépéseket lejtenek, majd sminkelésbe kezdenek. Van itt szájrúzsozás, púderecsettel való kacérkodás, míg végül egy fekvő hölgy kontúrjain végigfut a 80-as évek bulihangulatát idéző csillámpor. Persze a főcím után hamar képbe kerülünk, hiszen Dombóvári Vanda máris a nyakunka zúdítja a műsor programkínálatát. Az adás csak pereg és pereg, ám Vandán még mindig nem tudjuk túltenni magunkat. A műsorvezető hiperaktivitása, ezer fokon való pörgése ugyanis percek alatt lezsibbasztja a hétvégére egyébként is lestrapálódott nézőket. Igaz, Dombóvári Vanda mindent megtesz, hogy örökmozgó voltát ellensúlyozza, s a műsort érdekessé tegye. Legyen szó küzdősportokról, arcpakolásokról vagy ölésre is alkalmas műkörmök készítéséről, ő mindent bevállal. Talán ez az egyetlen dolog, – hogy Dombóvári Vanda hétről hétre hülyét csinál magából – ami élvezhetővé teszi a Trendmániát. Ám a műsorvezető témákkal kapcsolatos reakciói is felérnek egy kabaréval. A kamera kedveli a túlbuzgó műsorvezetőt, ám az operatőr valószínűleg kevésbé. Hiszen a szőke ciklon hadarása, a hozzá párosuló fejmozgások és a heves gesztikuláció még a tévénézőket is könnyen tengeri beteggé teszi, hát még a kamera mögött álló kollégákat.

Persze az emberi agy csodákra képes és egy-két adás után megbékél a műsorvezető sajátos stílusával és mozgásával. Ám azzal talán már kevésbé, ahogyan Dombóvári Vanda a műsorban megcsillantott témákra reagál. Bármiről is legyen szó, ő tágra nyílt pupillákkal hallgatja azt. Ámuldozva csodálkozik a citromfű ildomos hatásán, a helyes testtartás rejtelmein vagy az idei év trendi színein. Sőt, mindenhez képes olyan arcot vágni, mint egy tudatlan, érdeklődéssel teli kisgyerek. Persze ezzel a lenyűgözöttséggel csak ő van így. Hiszen kizártnak tartjuk, hogy a küzdősportok rejtelmei vagy Katus Attila egészségtippjei bármelyik nőből is ilyen ’szóhoz sem jutok’- hatást váltanának ki. De a Trendmániának ezek a „döbbenetes” témák és a műsorvezető ámuldozása már védjegyévé váltak. Ahogy Dombóvári Vanda összetekert fonalgombolyagra emlékeztető nyakbavalója is.

A műsorvezetőnek a szivárvány minden színében sikerült beszereznie egyet a fémmel összetekert pamutmadzagos csodából, amelyet nyakláncnak és sálnak sem titulálhat. Tudjuk, ez maga a trend, hiszen egy drága és különleges tervezői darabról van szó, amelyért szemmel láthatóan rajong a műsorvezető. Mások már kevésbé. Ám a műsor végén Dombóvári nézőkhöz intézett bizalmaskodó szavai és műmájer integetése mindent feledtetnek velünk. „Jövő héten vasárnap újra várlak Titeket. Ne fázzatok meg, vigyázzatok magatokra! Sziasztok!”

Vanda, ránk számíthatsz. Megkezdtük a visszaszámlálást, s lélegzetvisszafojtva várjuk a Trendmánia következő adását, melyből bizonyára ismételten hasznos információkhoz és tanácsokhoz juthatunk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik