Csökkenteni kell az általános adószintet, s egyben mérsékelni az állami gondoskodást: alacsonyabb szintű állami újraelosztás szükséges – ez tömören az üzenete a Fideszben elismert gazdasági szakemberek által írt, s közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmánynak.
Az utóbbi időben nyilvánosságra került adóreform tervezetek visszatérő vezérmotívuma hasonló: csökkenteni kell az adóterheket, különösképpen a jövedelmeket sújtókat, illetve a foglalkoztatást terhelő járulékokat. Ennek következménye lenne azonban, hogy az állami kiadásokat is csökkenteni kellene. Számos szakértői anyag ezermilliárd forint körül vágná meg az állami kiadásokat, Simor András jegybankelnök egy cikkében egyenesen 2000-2500 milliárd körüli összeggel javasolta az állami kiadásokat csökkenteni.
Kiadáscsökkentő reformjavaslatok (a teljesség igénye nélkül): családtámogatási rendszer (családi pótlék, GYES, GYED) mérséklése, segélyezés szigorítása, nyugdíjkorhatár emelése, nyugdíjak inflációkövető indexálása a jelenlegi svájci típusú helyett, az állami bürokrácia további leépítése.

Ajánlott videó
- 00:00 Irodaház hosszú távú bérbeadása Pécs belvárosában - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
- 23:33 Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították
- 22:45 Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 21:05 A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
- 21:04 Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 20:43 Phelps óta nem látott világrekord, 17 éves japán úszó robbant be a köztudatba
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!