Kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt edzés közben Kolonics György, a magyar kenusport legsikeresebb képviselője. Halálát az első jelentések szerint szívelégtelenség okozta. A 36 éves élsportolónak korábban is voltak már különböző panaszai, de az orvosi vizsgálatok semmi rendellenességet nem mutattak ki.
Kolonics György az egyik utolsó vele készült interjúban elmondta, hogy a szervezete már nem bírja úgy a terhelést, mint a korábbi években. Sokkal több munkával, sokkal okosabb felkészüléssel és több pihenéssel tud eljutni ugyanarra a szintre mint korábban.
Edzője elmondása szerint Kolonics a legkisebb panasz esetén is azonnal orvoshoz fordult, és a többi élsportolóhoz hasonlóan rendszeresen részt vett a kötelező szűrővizsgálaton. Halála előtt néhány nappal is orvosnál járt, akkor még semmi nem utalt a közelgő tragédiára.
Kolonics György az egyik utolsó vele készült interjúban elmondta, hogy a szervezete már nem bírja úgy a terhelést, mint a korábbi években. Sokkal több munkával, sokkal okosabb felkészüléssel és több pihenéssel tud eljutni ugyanarra a szintre mint korábban.
Edzője elmondása szerint Kolonics a legkisebb panasz esetén is azonnal orvoshoz fordult, és a többi élsportolóhoz hasonlóan rendszeresen részt vett a kötelező szűrővizsgálaton. Halála előtt néhány nappal is orvosnál járt, akkor még semmi nem utalt a közelgő tragédiára.
Ajánlott videó
- 15:42 Magyar Péter Gulyának és Rétárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 15:28 A csapatépítés diadala: így taszította le az ETO az NB I trónjáról a Ferencvárost
- 15:12 Harminckét év alatt harminckétszer jutott fel a Mount Everest csúcsára egy nepáli serpa
- 15:10 Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
- 14:52 Civilek lobbiznak az új kormánynál Révész Máriusz portfóliójának egyben tartásáért
- 14:34 Modenai gázolás: egy nőnek mindkét lábát amputálni kellett
- 14:31 Eltűnt Csákberény földbe szúrt metrókocsija
- 14:21 Bedobásból született a bajnoki címet eldöntő gól Máltán
- 14:08 „Amint meghallják, hogy esküvő, rögtön emelik az árakat” – szükség van még esküvői szolgáltatókra?
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 13:53 Könnygázzal kellett oszlatni az új karóráért sorban álló tömeget
- 13:46 Ilyen bizarr öngólt nem látott még a futballvilág
- 13:25 Gulyás Gergely: Magyar Pétert ugyanez a „luxus” a tiszások által maguknak igényelt épület esetében nem zavarja
- 13:15 Szél Bernadett: Ami most van, tekintsék nyugodtan purgatóriumnak
- 12:59 Különös kegyetlenséggel végezték ki II. Túpac Amarut
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 07:03 „Előfordult jó párszor, hogy majd összecsináltam magam, de mész, mert menni kell” – P. Tamás négy éve szolgál önkéntesként az ukrán fronton
- 11:04 Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 07:59 Meghan Markle új fotót mutatott Harry herceggel közös lányukról
- 05:57 Egy éve ilyenkor: arra ért haza a nyugdíjas pár, hogy elkezdték körbeépíteni a házukat
- 11:59 Görkorizás Gázában, hantavírus, királyi bevonulás és David Attenborough a hét képein
- 08:41 Hegedűs Zsolt értékelte Pintér örökségét: Alapjában sérül már a betegbiztonság
- 11:41 Csapadéktérkép: a Berettyó környékén 0, Baján 64,5 milliméter eső esett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
