Demszky Gábor főpolgármester bejelentette, hogy megvétózza a fővárosi önkormányzat szakbizottsága által a Sziget fesztivál Kft. részére biztosított három évi ingyenes közterület-használati engedélyt. A főpolgármester megállapítja, hogy a Sziget fesztivál sokak számára profitábilis üzleti vállalkozás lett. Miközben egyre csökken a fesztiválon a hazai és a budapesti látogatók száma, a fesztivál vitathatatlan környezeti hatásait Budapest lakóinak kell viselniük, így az ingyenes közterület-használat biztosításának nincs létjogosultsága. A főpolgármesteri hivatal szerint egy évre a több mint 60 ezer négyzetméternyi közterület használatáért áfával együtt 2,6 milliárd forintot kellene fizetnie a cégnek. Gerendai Károly a Sziget Fesztivál szervezőirodájának ügyvezető igazgatója a 2,6 milliárdos területbérleti díjat nonszensznek nevezte, hiszen Hajógyári-sziget másik felét, adták el 4 milliárd forintért, de a Sziget fesztivál egész költségvetése is mindössze 2,65 milliárd forint. Szerinte mindemellett a Sziget évente legalább 1,3 milliárd forintot hoz az országnak, így Budapestnek is. Szerinte az lenne a normális, ha Budapest fizetne a nagy presztízsű rendezvényért.
Ajánlott videó
- 07:07 Mindhárom pilóta rosszul lett egy Londonba tartó repülőgépen
- 07:04 Nemrég menesztett rendvédelmi vezetők kaptak állami megbízásokat
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:57 Öt időközi választás is lesz, de a Fidesz egyiken sem indul
- 06:45 Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
- 06:28 Több magyar városban érezhető földrengés volt Ausztriában
- 06:00 A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul
- 05:45 A karakterek, akiket egy ország imádott: emlékszel még, kik keltették életre a magyar mozi legnagyobb alakjait?
- 05:30 Kvíz: dödölle, borscs, csevap – tudod, honnan származnak ezek a fogások?
- 03:59 A válogatottnál elbagatellizálták az állapotát, mégis súlyos a Barca-játékos térdsérülése
- 03:40 Szegedi boszorkányok: 12 embert küldtek máglyára
- 03:33 Borbély Balázs: Jól játszottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink
- 22:48 Böde gólja későn jött, otthon kapott ki a Paks a Panathinaikosztól
- 21:56 Magyar Péter Romsics Ignáccal találkozott
- 06:00 A világ roma fővárosában jártunk: ilyen Suto Orizari
- 15:38 Dúró Dóra: Nem lenne okos dolog a Fidesszel együttműködni, amely egy bomlási folyamatban van
- 15:59 Velkey: A Szijjártó Péter-féle Külügyminisztérium 202 millió forint közpénzt költött a tusványosi résztvevők kiadásaira
- 18:45 Horváth Lóránt: Az aranykonvoj-ügy vezetett a legfőbb ügyész lemondásához
- 16:45 Sokkoló videón, ahogy a vonat oldalába kapaszkodva utazik két fiatal
- 18:22 Norvégia nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék a vb legnagyobb botrányát
- 15:25 Videón, ahogy kardszárnyú delfinek felrobbantanak egy holdhalat
- 21:03 Zelenszkij ki nem kényszerített hibája az egyik legsúlyosabb politikai válságot robbantotta ki Kijevben a háború kitörése óta
- 19:36 Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi
- 21:44 Oktatási Minisztérium: új korszak kezdődik a felsőoktatásban
- 15:18 Át akart gyalogolni a Velencei-tavon, de elsüllyedt az iszapban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
