Poszt ITT

Ön szerint idén is várható tüntetés-sorozat?

Hétfőn lesz egy éve, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP küldöttsége előtt mondott beszéde. Balatonőszöd azóta fogalommá és egy több hónapig tartó tüntetéssorozat elindítójává vált.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése a rendszerváltás óta nem látott tüntetési hullámot indított el 2006-ban. Nap mint nap több ezren – esetenként több tízezren – vonultak a Kossuth térre, hogy a kormány lemondását követeljék.

A beszéd kiszivárgását követő napon többen az MTV szákház elé vonultak, és rárontottak az épületre, több millió forintos kárt okozva. Az ezt követő éjszakák sem teltek sokkal nyugalmasabban: a Blaha Lujza térnél és az Oktogonnál is könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel a tömeget a rendőrség.

A tüntetési hullám október 23-án kapott újbb lendületet: az 1956-os forradalom évfordulóján ismét ezrek vonultak az utcára. A tüntetőket ráadásul a rendőrség a Fidesz-megemlékezést hallgató békés tömeg felé nyomták. A rendőrség intézkedéseit azóta is sokan bírálják, többek ellen eljárás indult.

Az úgynevezett Kossuth tériek a Gyurcsány-beszéd kiszivárgásának évfordulóján ismét rendezvényeket, demonstrációkat szerveznek, elsősorban a szeptember 15-16-i hétvégére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik