Poszt ITT

Ön szerint Sólyom Lászlónak fel kell szólalnia a szélsőségekkel szemben?

A miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján felszólította Sólyom Lászlót, hogy határolódjon el személyes felszólalásban a szélsőségektől, ne főosztályvezetőjén keresztül üzengessen.

A megszólított államfő főosztályvezetője, Kumin Ferenc a távirati iroda megkeresésére úgy fogalmazott, hogy Sólyom László egyértelmű elítélő véleményét tolmácsolta a Magyar Gárdáról szombaton, a szervezet megalakítása napján, és véleményét a köztársasági elnök fenntartja, így nem határolódik el újra.

Sólyom László megszólításáról Gyulai Attila politológus azt mondta a FigyelőNetnek, hogy a kormány szövetségeket gyűjt, egyben elválasztaná az államfőt a másik oldaltól. „A köztársasági elnök eddig vélhetően azért csak a főosztályvezetőjén keresztül szólalt meg, mert ha ő hallatja a hangját a Magyar Gárdával kapcsolatban, akkor az egész ügy hangosabbá és hangsúlyosabbá válik” – tette hozzá a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik