Poszt ITT

20041209_91013

Üzleti alkalmazások

Szoftver méretre

A vállalati folyamatok informatikai támogatása kulcskérdés. A hazai vállalatoknak nyugati társaikkal is versenyezniük kell.

A PC-vel rendelkező, legalább egy főt foglalkoztató hazai vállalatok fele, mintegy 90 ezer használ valamilyen üzleti alkalmazást ügyviteli és irányítási tevékenységének informatikai támogatására – állapítja meg az idei Magyar Infokommunikációs Jelentés.

Az alkalmazások elterjedtsége markánsan összefügg a cégmérettel, egyenes arányban áll az alkalmazottak számával. A 250 fő feletti nagyvállalati körben gyakorlatilag minden cég használ valamilyen üzleti szoftvert, míg a kisvállalatok egyharmada, és az 1-9 fős mikrocégek több mint fele egyetlen területen sem használ üzleti alkalmazást.

MEGHATÁROZÓ KÜLÖNBSÉGEK. Az alkalmazottak és a telephelyek számának növekedésével, a tevékenység bővülésével olyan folyamatok jelennek meg, amelyekkel célszoftverek nélkül nem lehet megbirkózni – mutatnak rá a BellResearch kutatói. Az is megfigyelhető, hogy a kisebb cégek bizonyos adminisztratív tevékenységeket kiszerveznek.

Emellett nem hagyható figyelmen kívül az informatikai kultúra és kompetencia sem: a nagyobb szervezetek IT-munkatársai át tudják tekinteni az informatizálható feladatokat és a szóba jövő megoldásokat, a kis- vagy mikrovállalati körben viszont az IT-beruházásokról a kevésbé tájékozott első számú vezető dönt.

Az informatikai megoldással támogatott területek között az értékesítési-számlázási feladatok ellátása az első, erre az üzleti alkalmazásokat használó cégek háromnegyedénél található szoftver. A nagy- és középvállalatoknál a kontrolling- és számviteli folyamatokat, illetve a munkaerő-gazdálkodást támogató informatikai megoldások a legelterjedtebbek – ezek mellett az anyaggazdálkodási alkalmazások is gyakoriak.

Az üzleti alkalmazások keresletét nagyobb részben azok a cégek jelentik, amelyek valamely terület támogatására már használnak szoftveres megoldásokat. Új belépőként viszonylag kevesen tervezik a bevezetést egy éven belül (az érintettek 5 százaléka), ennél jelentősebb azon cégek aránya, amelyek meglévő szoftvereiket, rendszerüket gyarapítják vagy cserélik. Ez indokolt, a 10 fő feletti vállalatoknál jelenleg használatban lévő termékek több mint 40 százalékát öt évnél régebben, csak egy feladat ellátására telepítették.

Az egy éven belül tervezett fejlesztések között első helyen a vezetői információellátást, a kimutatások készítését támogató megoldások bevezetése áll. Emellett számottevő kereslet mutatkozik az anyaggazdálkodási, a kapcsolatkezelési, az értékesítési-számlázási alkalmazásokra is.

INTEGRÁCIÓS SZINTEK. Az 1-9 fős cégek legnagyobb hányadánál az egymástól független szoftverek közötti információáramlás esetleges. A kis- és középvállalatoknál már a vegyes rendszerek dominálnak. A nagyvállalatok közel felénél a fontosabb üzleti folyamatokat támogató alkalmazások közötti információáramlást zárt, konzisztens módon kezelő, integrált rendszereket használnak. A vegyes rendszerek súlya még e körben is jelentős, a szigetalkalmazások használata azonban mára visszaszorult.

Az elmúlt két évben a multik és a magyar tulajdonú cégek közötti különbségek valamelyest enyhültek, de a külföldi hátterű cégek körében az integrált rendszerek használata kétszer gyakoribb, mint a hazai tulajdonúaknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik