Poszt ITT

20041207_90888

A Lidl mindig olcsó,

halljuk unos-untalan a reklámban, azt azonban már nem teszik hozzá, hogy milyen áron, vagyis ki mindenkinek a rovására. Pedig a Magyarországon nemrég megjelent német diszkontláncról sorozatosan érkeznek a riasztó hírek. A termelők demonstrálnak az áruházak előtt, ingyen osztogatják az általuk megtermelt zöldségeket, arra híva fel a figyelmet, hogy a Lidl beszerzési ár alatt értékesít, pedig ezt törvény is tiltja. Demonstráltak már építési vállalkozók is, mert nem kapták meg a pénzüket. Igaz, ebben a Lidlnek csak közvetett szerepe van, ugyanis olyan olcsón szerződött a fővállalkozókkal, hogy azoknak nem maradt pénzük az alvállalkozók kifizetésére. Legújabban pedig a munkavállalók rabszolgasorba taszításáról olvashatunk. Úgy tudni például, hogy a Lidl olyan munkaszerződéseket köt, amelyek bár a kereskedelemben jónak számító bruttó százezer forintos fizetéseket tartalmaznak, az összegben minden bennefoglaltatik: a pótlékok és a túlóra egyaránt. A dolgozók kiszolgáltatottak, nem mernek tiltakozni.

A társaság saját hazájában, Németországban is felháborodást keltett maga ellen. Az ottani Ver.di szakszervezet lapunk megjelenése után adja ki „fekete könyvét” a Lidlről, amelyben egyebek mellett azt részletezi, hogyan dolgoztatja túl alkalmazottait a német diszkontlánc. A tiltakozások sora ellenére a Lidl elzárkózik a nyilvánosság elől, német földön is csak most sikerült rákényszeríteni arra, hogy a nyilvános adatnak minősülő árbevételét közölje, ám a nyereségét továbbra is titokban tartja.

A sorozatos jogsértések és etikátlanságok arra hívják fel a figyelmet, hogy a szabad piaci verseny nem old meg mindent, adott esetben éppen erőszakkal, tisztességtelenséggel lehet előnyhöz jutni. Nagy a szerepe tehát a szabályozásnak és a szabályok betartatásának, a hatósági ellenőrzésnek. Ám ezek az eszközök sem mindenhatók. Amíg az olcsó portékára vágyókból alakult sorok kígyóznak a Lidl előtt, annak megéri akár a bírságok kifizetése is. Tisztességes piaci verseny kikényszerítéséhez tehát öntudatos fogyasztókra is szükség van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik