Poszt ITT

20041123_90150

Üdvözletküldés

Kreatív lapok

Ügyfélkapcsolati marketingre használható a karácsonyi képeslap, amely akár kisebb ajándékot is tartalmazhat.

Jézuskás, télapós, karácsonyfás, havas tájas – nagyjából e négy alapmotívum valamelyikére, esetleg variálására épül a karácsonyi képeslapok döntő többsége. A cégek által küldött lapoknál még ehhez jön az a dilemma is, hogy szerepeljen-e rajta a cég logója, szlogenje, üzenete, vagy hagyják ki a karácsonyt a marketing-kommunikációból; lényegében mindegyik megoldásra akad példa. A szakemberek szerint mindenesetre érdemes odafigyelni erre a területre is, mert hozzájárulhat az adott cég imázsának építéséhez – ha csak egy téglával is.

MARKETING? Nem véletlen tehát, hogy egyre több cég kínál egyedi megoldású képeslapokat. „Minden lapunk egyedi tervezésű, és van rajta valamilyen Béres-motívum; nem szeretnénk, ha bármely partnerünk valakitől ugyanolyan lapot kapna, mint tőlünk” – mondja Kutas István, a Béres Gyógyszergyár Rt. kommunikációs osztályvezetője. Az OTP Bank grafikus által készített, egyedi képeslapokat küld. Az autószalonokat működtető Ivanics Kft.-nél egy apró gesztussal – a szalonok munkatársai aláírják az összes elküldött (kinyitható) képeslapot – teszik személyesebbé az üdvözlőlapokat. A Porsche Hungáriánál divíziónként eltérő, hogy milyen lappal lepik meg a partnereiket; a Seat és a Skoda például saját képeslappal, a többiek pedig az Uniceftől vásárolt lapokkal kívánnak boldog ünnepeket.

„Normál képeslapot küldeni értelmetlen, felesleges pénzkidobás” – véli Gálik Péter, a Scholz & Friends reklámügynökség kreatív igazgatója. Mivel karácsonykor rengeteg ilyen küldeményt kap mindenki, egy hagyományos képeslapra senki sem fog emlékezni. A szakember szerint így valamilyen kreatív, érdekes, jópofa dolgot kell kitalálni, esetleg érdemes lehet külön szilveszterre is lapot küldeni, ami már eleve lazább hangvételű lehet.

„Nem egyértelmű, hogy a karácsonyi lapok a direkt marketinghez sorolhatók-e” – mondja Hivatal Péter, a Direkt Marketing Szövetség (DMSZ) elnöke. „Ezek a küldemények inkább a custom relationship marketing, tehát a partnerekkel való törődés hatókörébe tartoznak, aminek viszont fontos eszköze a DM” – magyarázza. Úgy véli, a karácsonyi lapok márkaépítésre kitűnőek, illetve közvetetten a következő évi eladásokat is segíthetik. A cégek többsége ezért általában tudatosan alkalmazza ezt a gesztust, és más alkalmakkor (névnap, húsvét) is küldenek képeslapot az üzleti partnereiknek.

„A digitális technika segítségével a képeslap nem csak szövegében, hanem akár képi motívumaiban is személyre szóló lehet, legyen szó akár 10 fős, akár milliós ügyfélkörről” – magyarázza a megszemélyesített képeslapok előnyét Puster János, az M.C. Direct kereskedelmi igazgatója. A cég egyik új termékének, az úgynevezett kuponos képeslapnak köszönhetően elvileg a „mérhetőség” is megoldható. A kupon többféle formát is ölthet, például lehet ingyenesen visszaküldhető, leválasztható postai lap, de tartalmazhat kódot is, amelyet az interneten keresztül lehet visszajuttatni. A kupon alkalmas visszajelzések gyűjtésére, promóciós ajánlatok ügyfél-azonosítója is lehet, de akár hűségkártyaként is szolgálhat, a szektor jellegétől és a célcsoport habitusától függően.

EGYEDIEN. „A MeglepLap termékünknél ajándékot lehet elhelyezni a képeslapban, miközben megmarad a hagyományos képeslap formátuma és postázhatósága” – mondja Erdős Gergely, az egyedi képeslap-formátumot szabadalmaztató Insomnia Reklámügynökség munkatársa. A speciális képeslap belsejében elhelyeznek egy terméket, vagy termékmintát, amihez az előlapon található, perforációval ellátott ablak felnyitása után lehet hozzájutni. „Tavaly karácsonykor mi is ilyen lapokat küldtünk” – mondja Fehérvári Dávid, a Warner Music Hungary marketingvezetője; ők egy ötletes CD-nyitó szerkezetet helyeztek el a MeglepLapban.

HESZLER RÓBERT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik