Poszt ITT

20041019_88555

Az utazás és a high-tech

Mozgásban

Új koncepció ütötte fel a fejét a szálláspiacon, mégpedig a kapszulahotel egy igencsak mutáns változata: a Yotel. Előbbi először a japánoknál vált népszerűvé; lényege, hogy a vonatállomásokra, repülőterekre késve érkezők pici, kizárólag alvásra használható, tepsiszerű szobákban húzzák meg magukat éjszakára. Európában nagyjából a maximálisan fapados Formula-1 hálózat formájában köszön vissza ez a klausztrofóbiásoknak nem ajánlott olcsó szállásforma. Innen pedig azért bőven van hova fejlődni, ahogyan a brit Yotel példája is mutatja. E szobák alapterülete szintén apró, de már nem japán, hanem európai értelemben: 10,5 négyzetméter, ezen viszont négy-ötcsillagos színvonalú szolgáltatást kap a vendég. A szobákat a repülőgépkabinok és a luxus óceánjárók stílusában alakítják ki – az a Priestman Good cég a tervezőjük, amely a duplafedélzetű Airbus kialakításában is részt vett. Hála a tervező rendszerezési képességének, a szobákban bőven akadnak high-tech eszközök, így sikerült oda bepréselni egy techno falat, egy nagyképernyős lapos Sony televíziót a bútorzatba épített, surround hangzást biztosító hangfalakkal együtt úgy, hogy még a wi-fi kapcsolat kialakítására is maradt hely. Elég tehát a szűk térben kinyitni az otthonról hozott notebookot, és az internet révén máris az ember lábai előtt hever a világ.

Yotelben és repülők fedélzetén éppúgy praktikus lehet az Albacomp Centrino technológiát használó Tablenote elnevezésű notebookja, amelynek érdekessége, hogy képernyője alaphelyzetéből elfordítható, majd egy hirtelen mozdulattal a klaviatúrára simítható. E manőver elvégzésekor a kijelző touch screen üzemmódba vált, a műanyag pálcával a képernyőre írt jegyzeteket egy szoftver gépelt szöveggé alakítja. A laptop oldalán elhelyezkedő gombbal változtatható, hogy az A4-es papírlapnak megfelelő méretű monitor vízszintes vagy függőleges állásban működjön. A PC ugyan nem egy erőgép, de repülőn gyakran uta-

zó üzletembereknek helytakarékos társa lehet.

A külföldi utazások esetére érdemes egy notebook túlélő-csomagot is beszerezni. A Trust nevű cég szerint egy ilyen szettnek optimális esetben tartalmaznia kell egy visszahúzható kábellel rendelkező kompakt optikai egeret. Hogy a notebook-felhasználónak mindig elegendő számú USB port álljon a rendelkezésére, mellékelnek egy USB hubot is, továbbá rosszul megvilágított környezet esetére USB lámpát és visszahúzható telefonkábelt, illetve egy visszacsévélhető hálózati kábelt.

A visszahúzhatóság azért kap ekkora hangsúlyt az egységcsomagban, hogy a kábeldzsungel elkerülhető legyen.

KITZINGER SZONJ

Yotel

Kinek? A luxus és a minimál design kedvelőinek.

Mennyiért? Londonban óránként 10 fontért, egy teljes éjszakára 75 fontért.

+ Formabontó szállodaipari ötlet.

– Noha a londoni 100% Design kiállításon óriási sikert aratott az elképzelés, a hotelszobának egyelőre még csak a prototípusa létezik.

Tablenote

Kinek? Üzletembereknek, piac- és közvélemény-kutatóknak.

Mennyiért? 210 ezer forinttól.

+ Forgatható kijelző, kézírásfelismerés.

– Nem erőgép, játékra nem ajánlott.

Notebook Value Pack

Kinek? A gyakran utazóknak.

Mennyiért? 17 ezer forint.

+ Visszacsévélhető kábelezés, egységes színvilág.

– Nem tartalmaz notebookot tisztántartó eszközöket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik