Poszt ITT

20041019

Kétszázak Klubja

A legnagyobb 200 magyar cég tavaly szépen növelte árbevételét, üzemi eredményét és hatékonyságát.

Ezúttal sem történt változás a legnagyobb árbevételű magyarországi cégeket bemutató Figyelő TOP 200-as lista első hat helyén, a sorrend ugyanaz, mint tavaly. Növelte viszont előnyét az évek óta első helyezett Mol, amely nemcsak a legnagyobb árbevételű cég lett, hanem ezúttal a legnagyobb árbevétel-növekményt is produkálta. Az előző évhez képest a Masterfoods Rt. lépte előre a legnagyobbat a listán azon cégek közül, amelyek már tavaly is ott voltak a Kétszázak körében: 65 pozíciót ugorva a 117. helyet foglalta el.

A Figyelő TOP 200 kiadvány megjelenése alkalmából tartott gálán a fentiek mellett még hárman vehettek át díjat a teljesítményükért. Az év legjobb Figyelő TOP 200 vállalata a Szerencsejáték Rt. lett – ennek a díjnak az odaítéléséhez három mutatószámot vizsgáltak (nettó árbevétel-növekedés, a tőkearányos nyereség és az adózott eredmény bővülése). Az év bankjának szintén három mutató alapján kellett a legjobbnak bizonyulnia (mérlegfőösszeg-növekedés, az adózott eredmény gyarapodása és a sajáttőke-arányos nyereség), ezt az OTP Bank Rt. érte el. Az elmúlt öt év legjobban fejlődő cégének kijáró díjat a Tesco Globál Áruházak Rt. vehette át, az árbevétel és az adózott eredmény alakulása, továbbá a helyezésjavulás figyelembevételével.

A Kétszázak 2003-ban is jól teljesítettek. Átlagos nettó árbevételük mintegy tízmilliárd forinttal, 86 milliárdra emelkedett. Közel 20 milliárd forintos nettó árbevétellel lehetett bekerülni az elitklubba, kétmilliárd forinttal többel, mint egy évvel korábban. Az összes – 217 ezernyi – kettős könyvvitelt vezető vállalkozás árbevételén belül 41 százalék a Kétszázaktól származik. Az Ecostat számításai szerint a toplistán szereplő vállalatok üzemi eredménye 2003-ban meghaladta a 950 milliárd forintot, ez 28 százalékkal több a korábbinál. Minden második forint üzemi eredmény ebben a körben keletkezik. Az egy főre jutó nettó árbevétel 38 millió forint volt, 10 százalékkal több, mint az előző esztendőben. A Figyelő TOP 200 cégeinek összvagyona meghaladta a 6500 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik