Poszt ITT

20040914_86654

Robot arcképcsarnok

Asimov gyermekei

Jóllehet, sokat tudtak az NDK-s robotgépek is, a definíció alapján csak igen távoli rokonai az igazi robotoknak, vagyis a mozogni képes, különböző szabadságfokokkal rendelkező, részben vagy teljesen autonóm szerkezeteknek. Sokkal inkább robot tehát a Honda már klasszikussá vált fejlesztése, Asimo, amely – vagy aki – nemrég a Carnegie Mellon University robot-dicsőségcsarnokában is helyet kapott. A Honda tájékoztatása szerint Asimo az Advanced Step in Innovative Mobility kifejezés rövidítéséből kapta a nevét, feltételezhető azonban, hogy a cég a robotika alaptörvényeit megalkotó Isaac Asimov emléke előtt is tisztelgett a névadással.

A japán tervezők a XXI. századi Asimót mindössze kőkorszaki, Australopithecus méretűre, 120 centiméter magasra növesztették, ami azonban ahhoz elég, hogy elérje a villanykapcsolókat a falon, illetve kényelmesen kezelje az ajtókilincseket. A robotgyermek e mutatványokon túl képes alapvető gesztusokra is, ugyanakkor az emberi mozdulatokból is tud értelmezni néhány fontosabbat. Mindemellett kezet fog, integet, táncol, fejével követi a közelben levők mozgását, egy kamera segítségével pedig tíz előre beprogramozott arcot felismer, amelyek tulajdonosait hanggal is üdvözöli. Sőt, ami Japánban elengedhetetlen, meghajol előttük. Nem hiába vált tehát Asimo a japán miniszterelnök gyakori kísérőjévé és a külföldre induló delegációk teljes értékű tagjává.

A japánok persze más humanoiddal is előálltak már. A Sony gépembere, az SDR-4X II, több mint húszezer szót ismer, s azokat előre programozott beszédhelyzetek során használja. Tíz dalt tud elénekelni, repertoárját kérésre előadja, és több mint ezer mozgásformára képes. Emellett fut, jól egyensúlyoz, és ha az elesés veszélye fenyegeti, korrigálja mozgását. Ha mégis bukik, úgy irányítja zuhanását, hogy érzékenyebb részeit megvédje a sérülésektől.

Ámde, hogy ne csak a felkelő nap országának robotikáját dicsérjük, felhívjuk a figyelmet egy európai darabra, a dán formatervezésű K-botra is. A designer termék MP3 lejátszó, ugyanakkor házi cseléd is, hiszen bármit képes felszolgálni. Így vendégségek, baráti összejövetelek érdekes színfoltja lehet a korlátozott számban gyártott, így egyelőre csak bérelhető K-bot.

KITZINGER SZONJA

ASIMO

Kinek? Hivalkodó vállalatoknak.

Mennyiért? 60-80 ezer dollár között. Vállalatok, intézmények számára 20 millió jen éves díj ellenében bérbe vehető.

+ Hálózati kapcsolattal képes az internet böngészésére, ugyanakkor recepciós feladatokat is ellát.

– Hiú, mutatványaiért cserébe tapsot kér a közönségtől.

SDR-4X II

Kinek? Robotőrült japánoknak.

Mennyiért? Egyelőre nincs forgalomban.

+ Húszezres szókincs, dalos kedv.

– Rideg külső.

K-bot

Kinek? Kényelmes technika-barátoknak.

Mennyiért? Egyelőre csak bérelhető, 100-150 euró/óra.

+ Igényes formatervezés.

– Szerény repertoár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik