Egyre kelendőbbek a tartós fogyasztási cikkek és az építőanyagok, miközben az élelmiszerekből kevesebb fogy – derül ki a KSH jelentéséből. Az előbbieket is tartalmazó bútor-, műszaki cikk- és vasáru-kiskereskedelem volumennövekedése ugyanis kiemelkedő – 22 százalékos – volt az év első kilenc hónapjában. Ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalmon belül legnagyobb részarányt képviselő élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 3 százalékkal zsugorodott. A mindennapi szükségletet kielégítő élelmiszereket tehát nehezebb eladni, miközben a szűkebb vásárlói kör számára érdekes tartós fogyasztási cikkeket könnyebb. Az utóbbi kategóriába tartozó termékek fogyasztói magasabb keresetűek, s ők az idén a jelek szerint még inkább megengedhetik maguknak egy-egy új ülőgarnitúra vagy videokészülék megvásárlását, mint tavaly. A nagy tömegek viszont spórolni kényszerülnek a mindennapi betevőn. Hasonló következtetésre lehet jutni abból is, hogy a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem forgalma kilenc hónap alatt 7 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év megfelelő időszakában, míg a gépjármű üzemanyagoké az áremelkedések ellenére szinten maradt. Az autósok egy része tehát érzéketlen az áremelésre, s nem csökkenti fogyasztását, miközben mások valószínűleg már korábban is spóroltak a benzinnel. A kereskedőknek így célszerűbb a drágább szegmensben, semmint a tömegtermékek piacán terjeszkedniük.
- 06:37 Kellemes időjárással búcsúzik a hét
- 03:33 Ilyen teniszező sohasem volt és már sohasem lesz – 70 éves Martina Navratilova
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 06:00 Világok találkozása: ez Batumi, Grúzia különleges tengerparti városa
- 05:00 Íme a muskátli teleltetésének trükkje: ha ezt tesszük, jövő tavasztól ontani fogja a virágokat
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 18:57 Hosszú időre bezár a Reszkessetek, betörők! 2 ikonikus helyszíne
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 17:24 Szoboszlai Dominik visszatért, de sérülés miatt le kellett cserélni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
