53 millió forintért egy lakhatatlan új építésű házat kapott saját állítása szerint egy fiatal pár Gyömrőn, számolt be az esetről a Blikk.
Nagy Miklós és a felesége, Bettina néhány éve vásárolták meg a kerttel is rendelkező ingatlant. Két gyermekkel és egy pár hónapos magzattal költöztek be az otthonukba, ahol hamarosan furcsa zajokra lettek figyelmesek.
A ház átvételekor hívtunk egy független műszaki ellenőrt, aki elég sok hibát észrevett, de ilyen nagy problémákra akkor még senki nem gondolt
– mondta a Blikknek a férj, Nagy Miklós.
Amikor beköltöztek, éppen csak összeszerelték a kiságyat, amikor elvesztették a harmadik gyermeküket, aki a terhesség felénél halva született. Ezután a gyászfeldolgozásra figyeltek.
„Fokozatosan vettük észre a házon a repedéseket, éjszakánként recsegő hangokat hallottunk. De a környezetünk megnyugtatott, hogy új építésű a ház, normálisak ezek a hangok. Ám egy idő után egyre nagyobbak voltak a repedések. Elutaztunk egy hónapra, és miután hazaértünk, már nagyok voltak a repedések. A kivitelező hárított minden felelősséget. Kiköltöztünk, először rokonokhoz, később egy albérletbe. Sajnos, az a helyzet, hogy 53 millióért egy lakhatatlan házat kaptunk” – mondta a pár.
A család polgári pert indított a kivitelezővel szemben, aki viszont tagad. Ő a lapnak arról beszélt, hogy szerinte a ház nem életveszélyes, a család két éve nem él ott, azalatt a két év alatt a tetőszerkezetnek le kellett volna omlania, ha valóban problémás lenne. Elmondása szerint már 86 házat épített Gyömrőn, amiknek semmi baja sincs. A pereskedés azóta is tart.
Ezzel ellentétben Rezsnyák Péter építész és műszaki ellenőr, aki először rávilágított a ház problémáira, elmondta a lap újságíróinak, hogy szerinte milyen életveszélyes és lakhatatlan részei vannak az épületnek. Szerinte az most olyan fázisban van, hogy egyszerűen lebontja önmagát.