Otthon

Eladták a házukat, vettek belőle egy francia falut

Egy négytagú család kiszállt a mókuskerékből, eladta 400 ezer fontért a manchesteri otthonát, és vett az összegből egy egész francia falut az ország dél-nyugati részén.

A Mirror beszámolója szerint a korábbi otthonuk áráért hat darab 400 éves házat tudtak megvenni Poitou-Charentes régiójában, amihez még két istálló, három hektár földterület és két medence is tartozik.

Liz és David Murphy a rádióiparban dolgozott korábban, mielőtt megvették a kis falut. Az ingatlanokat felújították, az egyikben ők élnek a két gyermekükkel, egy másikban a nő anyja és mostohaapja, a többit pedig kiadják üdülési célra turistáknak, amiből terveik szerint később bevételeik lesznek.

A család elmondása szerint nem akarnak visszatérni a régi életükhöz, még akkor sem, ha nehezen beszélik a francia nyelvet. Azt mondják, a múltban túlhajtották magukat, a pandémia kezdetén pedig rájöttek, hogy az élet elszáll felettük, nem töltenek elég időt egymással és a gyerekekkel.

Kérdésre válaszolva azt is elárulták, bár sok nehézséggel kellett szembenézniük a felújítás során, az számukra olyan volt, mintha megnyerték volna a lottót.

A faluról és a család otthonáról itt találsz képeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik