Otthon

Kapott egy üzenetet, hogy van egy szarvas a házában és minden tiszta vér

Ijesztő esettel kellett megbirkóznia egy ausztrál családnak a nyári szünet ideje alatt az ausztráliai Melbourne-ben, miután egy szarvas betört az otthonukba, írja az ABC News.

Alexander Hill múlt csütörtökön egy meeting után kapcsolta vissza telefonját, és arra lett figyelmes, hogy féltucat nem fogadott hívása van, valamint kapott egy üzenetet is, amelyben az állt:

van egy szarvas a házadban és minden tiszta vér.

Azonnal felhívta a szomszédokat, akik megerősítették a hírt. Ezután rögtön értesítették a rendőrséget.

Hill arról beszélt, a szarvas valószínűleg meglátta a tükörképét az ablakukon, és a területét szerette volna védeni, ezért nekiment annak.

Az üveget teljesen széttörte, a függöny pedig leszakadt mögötte. A még rosszabb hír csak azután érkezett, ugyanis Hill megtudta, nem minden vadásznak áll rendelkezésére nyugtatólövedéket, amivel megoldható lett volna a probléma.

Csak találtak egy megfelelő eszközökkel rendelkező természetvédelmi őrt, aki két órával később tudott csak odaérni a házhoz. Addig Hill gyermekei az emeleten vártak. Mint mondta, a kezdeti sokkhatás után a kicsik elég jól kezelték a helyzetet és csupán a rossz szagra panaszkodtak.

A nyugtatólövedékre végül nem is volt szükség, a szarvas a bejárati ajtón távozott, miután kinyitották neki azt. Ezt követően eltűnt a vadonban.

Ausztráliában egyébként ez meglehetősen ritka, a kiérkező vadász szerint főleg kengurukkal van dolguk, és csak minden 50. hívásban érintett szarvas. Ráadásul az állat igencsak nagy termetű is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik