Otthon

Egy pár szexelt a medencében, amikor az ingatlanközvetítő épp érdeklődőket vezetett körbe a házon

Érdeklődőket vezetett körbe egy eladó házban egy ingatlanközvető a floridai Davenport városában, amikor a medencében egy szexelő párra lettek figyelmesek, számolt be róla a Miami Herald.

A helyi seriff irodája azt közölte, kihallgatásán a pár tagja azt mondták, kifejezetten azért törtek be az ingatlanba, hogy szexeljenek.

Az ingatlanközvetítő azonnal értesítette a hatóságokat, amint meglátta az illetéktelen alakokat az épületben. Mint mondta, már az gyanús volt neki, hogy egy ismeretlen autó áll a ház előtt.

A 35 éves nő és a 39 éves férfi egyébként a vallomásában úgy fogalmazott,

nem hitték, hogy bármi rosszat tennének.

A baj viszont csőstül jött a számukra, a férfinál ugyanis kristályszerű anyagokat is találtak a táskájában. Mint később kiderült, ez metamfetamin volt.

A pár mindkét tagját letartóztatták birtokháborítás miatt. A férfit kábítószerrel való visszaéléssel is gyanúsítják. Őt 1750 dolláros óvadékkal engedték ki, a nőnek 250 dollárt kellett fizetnie, hogy szabadlábon védekezhessen.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik