Otthon

Mi teszi a Rossmannt Legjobb Munkahellyé?

Ebben a független, anonim felmérésben minden évben többszáz cég vesz részt és Magyarországon 2020-ban kapott utoljára retail szektorban működő vállalat ilyen díjat. Mivel érdemelte ki a Rossmann a Legjobb Munkahely elismerést?

A felmérés a munkatársaink érzéseit fordítja át számokra, így röviden azt tudom válaszolni, hogy a felmért cégek átlagait tekintve munkatársaink kiemelkedően jól érzik magukat a Rossmann által teremtett munkakörnyezetben és vállalati kultúrában. Az erősen elkötelezett munkavállalók viszik előre a céget, hisz nagy erőbedobással és lelkesedéssel dolgoznak a közös célokért, nem gondolkoznak munkahely váltáson, bátran ajánlják a Rossmannt, mint munkahelyet másoknak és büszkék arra, hogy itt dolgoznak. Ahogyan én is az vagyok.

„Németh Kornél, ügyvezető igazgató, Rossmann”

Miért olyan kiemelkedő ez a díj számodra?

Azért, mert tőlünk független, anonim és így valóban hiteles. A vállalat két oldalról, a vásárlóktól és a munkavállalóktól kaphat visszajelzést a működéséről. A forgalom fejlődése igazolja, hogy a vásárlóink szemében évről-évre jobbá tudunk válni. Ez a díj pedig azt igazolja, hogy mindezt úgy érjük el, hogy közben igazán jó nálunk dolgozni.

Továbbá azért, mert azok a munkatársak alkotnak rólunk véleményt, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Így vehető biztosra, hogy nem kampányszerű fejlesztések történtek a szervezet egyes részein, hanem a vállalati kultúrán csavartunk egy jelentőset.

Mit tett véleményed szerint a Rossmann másként, hogy kiérdemeltétek ezt az elismerést?

Nem annak köszönhetjük a Legjobb Munkahely címet, hogy évről évre bért emeltünk, rezsitámogatást és új munkaruhát, új munkacipőt adtunk. Nem is annak, hogy az irodai munkatársak heti 3 napot lehetnek Home office-ban, vagy, hogy a korábbinál sokkal jobb céges autót biztosítunk. Ezek nagyon fontos tényezők, de önmagukban nem elegendőek egy Legjobb Munkahely cím elnyeréséhez.

A címet annak köszönhetjük, hogy az elmúlt években huszonéves status quokat döntöttünk meg. Bizonyítottuk a munkatársainknak, hogy a Rossmann-nál valóban az ő jólétük és stabilitásuk van a fókuszban. A világban érezhető szűkülés, így a nálunk is lehetséges csökkenés ellenére is felvállaltuk azt, hogy nem bocsátunk el senkit. A Rossmann az alapellátás része hazánkban, így számunkra, munkavállalók számára egy stabil pont az instabil környezetben. Tisztán, a valóságot kommunikáltuk, hittünk és hiszünk magunkban és kértük, hogy higgyenek bennünk a munkatársaink is. Letettük a voksunkat egy őszinte, a gyengeségeivel szembenézni képes, azokat megfejlődni akaró vezetői működés mellett, ami mára a vállalati kultúrába is beépült.

Az egység, amit az ügyvezető társammal, Flórián Lászlóval és a menedzsmenttel közösen alkotunk elképesztően erős. Örömmel tölt el, hogy a klasszikusan szoft területnek számító HR-ben is kimagaslóan tudunk teljesíteni.

Negyedik éve dolgozol a Rossmannban. Látsz összefüggést az érkezésed és a megnyert díj között?

Ez a díj egy folyamat eredménye, amelyben megjelenik az én munkám is természetesen.

Egyúttal az is az igazság része, hogy László és a német ügyvezető elődöm vezetése alatt már 2013 óta zajlik ez a felmérés, melynek az eredménye évről-évre tudott javulni. 2019-től jelentősen emelkedett az elkötelezettség, amit én kevésbé a személyemhez, inkább ahhoz kötök, hogy negyedik éve magyar ügyvezetőhöz tartozik a HR, ami valóban fókuszt tudott kapni az elmúlt években.

Mi ügyvezetők és a menedzsment is mind fejlődni akartunk és akarunk, amihez elsőként őszinte visszajelzésekre volt és lesz szükségünk. Hálás vagyok a vezető munkatársaimnak, hogy egy emberként állnak a téma mellett a kezdetek óta.

Mit tettél, teszel te személyesen?

Ez egy elég összetett kérdés. Törekszem arra, hogy önazonos legyek. A bennem lévő érzéseket, gondolatokat kifejezem és igyekszem azokkal összhangban cselekedni. Felvállalom az esendőségem, ebben élenjáró voltam, behoztam ezt a vállalati kultúrába. Nem csak a teljesítmény számít, hiába a teljesítményorientált környezet. A humán szempontok, a bizalom, az elérhető vezetés, a tiszta kommunikáció, a rendszeres visszajelzések mind-mind részei ennek. Hosszútávú célokat fogalmazok meg amiben képes minden munkavállalónk megtalálni a saját szerepét. Az ezekhez szükséges erőforrásokért Lászlóval mindketten jól lobbizunk a tulajdonosoknál. Erre a legkézenfekvőbb példa a tervezés alatt álló új, részben automatizált Rossmann raktár.

Ti vezetők sokakat támogattok, Benneteket ki támogat?

A vezetőket alapvetően az eredményeik alapján mérik, ítélik meg. Emellett természetesen mi is érző lények vagyunk, nekünk is szükségünk van a támogatásra, iránymutatásra. A személyiség teszi naggyá a szakembert, úgy érzem azt érdemes a leginkább csiszolni.

Én személy szerint hiszem, hogy minden vezetőnek szüksége van egy külső, független tanácsadóra, coachra. A tőle kapott rendszeres, éles visszajelzéseken keresztül tud a vezető jobbá válni. Ezért töltöttem az elmúlt két évben a szabadidőm jelentős részét egy önismereti csoportban, amit Magyarország legkiválóbb coach-tanácsadója vezet. Ez egy nehéz út, sok hegymenettel, a további fejlődési vágyam mégis töretlen.

Hiszem, hogy önmagam meghaladása az életfeladatom és ez az attitűd megjelenik a munkámban, így a vállalat kultúrájában és végső soron ebben a díjban is.

Mit üzennél a kollégáidnak zárszóként?

Elsőként köszönöm munkatársainknak az ügyvezetőtársam és a magam nevében, hogy évről-évre ilyen magas arányban kitöltitek a felmérést. Ahhoz, hogy fejlődhessünk, még jobb munkahelyet teremtsünk szükségünk van éles, valós, őszinte visszajelzésekre Tőletek a jövőben is. A megnyert díj a közös utunk egy fontos mérföldköve. Bízom benne, hogy sok ehhez hasonló sikert, elismerést tapasztalhatunk meg együtt a jövőben.

A Kincentric minden évben többmillió munkavállaló elkötelezettségét méri fel globálisan és a megszülető eredmények alapján ismeri el a Legjobb Munkahelyeket. Az egyedi módszertan szerint elvégzett felmérés négy szempont alapján értékeli a szervezeteket: magas szintű munkavállalói elkötelezettség, agilitás, vonzó vezetés és tehetségközpontúság. A Rossmann 2022-ben Magyarországon egyedüli nagyvállalatként, 90%-os munkavállalói részvételi arány mellett, 78%-os elkötelezettségi mutatójának köszönhetően érdemelte ki a Legjobb Munkahely minősítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik