Otthon

Fogorvosi rendelő is volt Kernstok Károly 220 millióból felújított villája

nyergesujfalu.hu
nyergesujfalu.hu
Átadták a magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly eredeti állapotban felújított villáját - közölte Nyergesújfalu polgármestere az MTI-vel.

Michelik Magdolna (Fidesz-KDNP) elmondta, az önkormányzat saját erőből, 220 millió forintért újíttatta fel az épületet, amely évtizedekkel ezelőtt – örökös híján – a város tulajdonába került, majd kozmetikai szalon és fogorvosi rendelő működött benne.

A megújult villában Nyergesújfalu alkotókörei és egy civil szervezet kap helyet, illetve a nagyobb tereket rendezvények, esküvők lebonyolítására hasznosítják. A korabeli kertnek megfelelően betelepített park a nagyközönség számára nyitott lesz.

A Kernstok Károly által 1912-ben emelt villát egy műemlék- és templomfelújítással foglalkozó társasággal építették újjá. Az ingatlanon az elmúlt évtizedekben nagy átalakításokat nem végeztek. Megvan a terasz, Kernstok falócája, cserépkályhája és a nappali is korhű állapotban maradt fent.

Az önkormányzat az átadáshoz kapcsolódva a Nyolcak néven ismert alkotócsoport, Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos magángyűjteményekben lévő alkotásaiból rendezett kiállítást.

A magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly a Nyolcak néven ismertté vált művészcsoport egyik vezéregyénisége volt. Villájában a magyar művészeti élet olyan tagjai fordultak meg, mint Feszty Árpád, Ady Endre vagy Czóbel Béla. Itt működött a Tanácsköztársaság alatt Kernstok művészeti szabadiskolája, növendékei között volt Derkovits Gyula, Goszthony Mária és Novotny Emil Róbert.

Az önkormányzat folyamatosan ápolta a festő és a Nyolcak művészcsoport emlékét. Helyi kiállítások és konferenciák szervezése mellett közreműködött a Szépművészeti Múzeumban 2011-ben megnyílt nagyszabású tárlat megvalósításában, a csoportot bemutató dokumentumfilm létrejöttében, valamint bemutatta a közönségnek a festő két olyan képét, amely eddig magángyűjteményben lappangott.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik