Otthon

Ennyit kell várni burkolóra, villanyszerelőre, kőművesre

Getty Images
Getty Images

A Mapei Kft. árbevétele idén a tervek szerint 19 százalékkal emelkedve elérheti a 33 milliárd forintot – mondta az építőipari segédanyaggyártó és -forgalmazó társaság ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Markovich Béla hozzátette, miközben az építőipar tavaly elérte minden idők legmagasabb termelési értékét, az ágazat pedig 13 százalékkal bővült, a Mapei Kft. belföldi árbevétele éves összevetésben 22 százalékkal, 27,7 milliárd forintra nőtt.

Az ügyvezető ismertette a vállalat építőipari szakemberhiányról készült kutatását. A 3580 ember bevonásával készített reprezentatív felmérésből kiderült, hogy idén februárban átlagosan 138 napot kellett várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére. A magas szám Markovich Béla szerint összefügg azzal, hogy az otthonfelújítási támogatás az év végégig elérhető.

A megyék közül Nógrád, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében mérték a legnagyobb, míg Tolna megyében a legalacsonyabb mértékű szakemberhiányt: a kutatás szerint előbbieknél a várakozási idő egy szakemberre átlagosan 154, 152, 148 nap, utóbbinál 111 nap volt.

Markovich Béla úgy vélte, a Tolna megyében mért alacsonyabb várakozási idő a megyében történt kevesebb beruházással és a megyét érintő kisebb szakember-elvándorlással magyarázható, utóbbi jelenség főként az ország keleti részén figyelhető meg.

A felmérés szerint az egyes szakmacsoportokat tekintve a legtöbbet, átlagosan 148 napot gépészre, 140 napot bádogosra, 136 napot burkolóra, 135 napot pedig villanyszerelőkre kellett várni, a lista másik végén 94 napos várakozási idővel a kőművesek álltak.  A kutatásban kitértek az építési és felújítási költségek áremelkedésének hatására is. Megállapították, hogy az áremelkedések hatására az építkezők, felújítók 33 százaléka döntött úgy, hogy bizonyos mértékig változtat a tervein. Ezen belül a válaszadók 7 százaléka felhagyott az építkezési, illetve felújítási terveivel, míg további 27 százalék csökkentette a beruházás tartalmát, például olcsóbb, alacsonyabb minőségű anyagok beépítésével.

Markovich Béla a kérdésekre válaszolva elmondta, idén az év további részében az építőanyagok piacán 10-12 százalékos áremelkedésre számít, ez a szám azonban a különböző termékkörökben változhat.

Az ukrán-orosz háború hatásairól megjegyezte, az ukrán menekültek között építőipari szakemberek is érkeznek az országba, azonban kevesen, hiszen a 18-60 éves férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát. Ráadásul az érkezők egy része is elhagyja Magyarországot és Nyugat-Európában vállal munkát. Mindezek miatt Markovich Béla úgy látta, nem az ukrán menekültválság lesz a Magyarországon tapasztalható szakemberhiány megoldása.

Közölte, a Mapei Kft. idén is nagy hangsúlyt helyez a szakképzésre és a kóklerek elleni fellépésre is. Utóbbi érdekében egyebek mellett a közösségi médiában elhelyezett posztokkal kívánják felhívni a megrendelők figyelmét a jó szakember kiválasztásának fontosságára.

Kapcsolódó
Hatással lehet az ingatlanpiac egészére az orosz-ukrán háború
A várakozások kevésbé biztosak márciusra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik