Otthon

A magyar fiatalok fele szívesen költözne az országon belül

Getty Images
Getty Images

A felnőtt lakosság 30 százaléka szívesen költözne Magyarországon belül új helyre jobb munkalehetőség reményében, vagy magánéleti okok miatt, a 18-39 év közöttiek körében pedig ez az arány eléri a 47 százalékot – közölte a Flatco Real Estate Kft. pénteken az MTI-vel.

A társaság idén májusban a 18-65 év közötti lakosságból 1100 ember bevonásával reprezentatív felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a költözni vágyók negyede, a fiataloknak ezen belül harmada a lakásbérlést a sürgős költözés legjobb megoldásának tartja.

Az egy éven belüli belföldi költözésre vágyók 40 százaléka bérlés helyett viszont inkább vásárolna magának lakást, akár hitelből is. Álláspontjukat azzal indokolták, hogy a bérleti díjból akár lakáshitelt is lehetne törleszteni.

A Flatco szerint Magyarország lakosságának 86 százaléka családi tulajdonú vagy saját ingatlanban lakik, amivel az ország Európában az 5. helyen áll. Az országban körülbelül 400 000 otthon bérelhető, ebből 280 000 magántulajdonostól vagy vállalattól, a többi önkormányzati tulajdonban van. Az állomány körülbelül 40 százaléka Budapesten található, ahogy a kereslet is itt a legerősebb.

A közleményben kiemelték, a bérlakáspiacot is erősen befolyásolta a koronavírus-járvány hatása: az elmúlt egy évben a turizmus visszaesése miatt számos korábban Airbnb-ből élő lakástulajdonos kezdett hosszú távra bérlőt keresni, ami túlkínálathoz vezetett bérelhető lakásokból, miközben a kereslet jelentősen visszaesett. Ez pedig Budapesten a bérleti díjak 8-15 százalékos csökkenését hozta magával egy éven belül, városrésztől függően.

A Flatco Real Estate Kft. 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy bérelhető minőségi lakásokat kínáljon és üzemeltessen Budapesten. A magyar piacon működő többi vállalkozással ellentétben a Flatco nem ingatlanközvetítőként kínálja mások lakásait, hanem saját tulajdonú és egységes színvonalú ingatlanportfólióval rendelkezik.

Kapcsolódó
Vidéken robbantak igazán az ingatlanárak
Minden használt ingatlantípusnál nőtt a négyzetméterár az egy évvel ezelőttihez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik