Otthon

Hogyan hat a járványhelyzet az albérleti piacra? (X)

Az elmúlt évben fordult egy hatalmasat a világ, és amiket korábban elképzelni sem tudtunk, azok ma mindennapjaink szerves részét képezik. Mind minden hasonló helyzet, így a jelenlegi is hatással van a gazdaság alakulására, az ingatlanpiac helyzetére, s így az albérleti árakra is.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy minden állami támogatási rendszer és a hitelintézetek ajánlatai ellenére is sokan vannak, akik egyelőre nem engedhetik meg maguknak az ingatlanvásárlást. A várakozások ellenére a pandémia még nem hozta maga után az ingatlanárak csökkenését. Más a helyzet azonban az albérleti díjakkal. A Global Best Property Zrt. szerint az elhelyezkedéstől függően alakulnak elsősorban a bérleti árak, de az sem mindegy, hogy teljes lakást szeretnénk bérelni, vagy aktuális élethelyzetünkben egy szoba bérlése is elegendőnek bizonyul-e.

Home office és digitális oktatás

Míg az első fogalom már korábban is ismerős volt sokak számára, addig a digitális oktatásba csak hónapokkal ezelőtt kóstoltak bele a diákok, hallgatók. A felsőoktatásban részt vevők életvitelére jelentősen rányomta a bélyegét a járvány, és ezzel együtt az albérlet iránti kereslet is átalakult. Hirtelen nagy mennyiségű kiadó lakás, szoba szabadult fel, hiszen sok fiatal inkább a költséghatékony hazaköltözés mellett tette le a voksot. A nagy kínálat maga után vonta az árak lefelé szökését, s ez elsősorban a megyei jogú városokban mutatja meg hatásait.

Akár 30 ezerrel is kevesebbe kerülhetnek az albérletek

Az üresen álló ingatlanok a tulajdonosok számára nem hoznak bevételt, ezt pedig igyekeznek árcsökkentéssel megoldani. Ha a fővárosban kevésbé is tapasztalható az árzuhanás, de az olyan nagyvárosokban, mint például Kecskemét, jelentősen csökkentek az albérleti díjak. Míg egy hagyományos, két szobás, átlagos állapotú lakást a járvány előtt akár 120 ezer forintért is kínáltak, addig napjainkban már nagyon sok olyan hirdetéssel találkozhatunk, amelyek 90 ezer forintban jelölik meg a bérleti díjat.

Ha egy szoba is elég

Sokan vannak, akik egyedül költöznek, fiatalként szeretnének takarékoskodni, vagy csak időszakosan tartózkodnak egy-egy városban, így egyetlen szoba is elegendőnek bizonyul számukra. A kiadó szobák elsősorban a fővárosban örvendenek nagy népszerűségnek, ahol a teljes lakások ára még mindig igen magas összeget kóstál. Nem ritka, hogy komplett lakrészt kínálnak a piacon tevékenykedő ingatlanos cégek, így nem csak egy szobát kaphat a bérlő, hanem hozzá tartozó fürdőszobát és főzőfülkét is. Ez elsősorban azok számára lehet remek lehetőség, akik nem osztoznának ezeken a területeken másokkal.

Korrekt szerződés profi cég segítségével

Szobabérlés és albérlet keresés alkalmával egyaránt fontos, hogy megbízható forrásból tájékozódjunk, és kizárólag szerződéssel vágjunk bele a dologba. A tapasztalatok szerint az ingatlanpiacon tevékenykedő, kiadó szobákkal, lakásokkal foglalkozó cégek fix időre kötnek szerződést, és minden tekintetben korrekt feltételekkel kínálják a bérleményeket. Ez kiemelt jelentőséggel bír a biztonság érdekében. Nem mindegy, kivel költözünk össze, és a tulajdonos miként áll hozzá az együttműködéshez. Sokan találkozhattak már olyan helyzettel, amikor egyik hétről a másikra kellett kiköltözni, és megfelelő szerződés hiányában ez ellen jogorvoslati lehetőség sem adódott.

A kiadó szobák remek alternatívát kínálhatnak azoknak, akik korrekt áron oldanák meg a lakhatást, és egyelőre egyedül szeretnének költözni. A fővárosban munkát vállaló fiatalok éppen úgy kedvelik az ilyen megoldást, mint azok, akik most keresnek munkát, vagy szeretnének a felsőoktatási intézmény közelében lakni a rendszeresen szükségessé váló ügyintézések és vizsgák apropóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik