Otthon

Van egy falszín, ami mellett könnyebb elaludni a hőségben

Egy friss kutatás szerint egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színű hálószobában alszunk a nyári hőségben, írja a House Beautiful.

A Valspar festékgyártó által megrendelt tanulmányban 157 résztvevőt három különböző szobában helyeztek el forgó rendszerben, ahol egyaránt 18 Celsius-fok volt. Az emberek erről nem tudtak, nekik csupán annyi volt a feladatuk, hogy tippeljék meg, milyen lehet a hőmérséklet a négy fal között.

A kutatásban arra jutottak, hogy bár mindhárom szobában ugyanolyan hűvös volt, a résztvevők több mint egynegyede (28 százalék) szerint a sötétkék hálóban volt a leghűvösebb. Egyesek három fokkal is hidegebbnek érezték a levegőt, mint amennyi valójában ott volt.

Fotó: Getty Images

A cikk szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a falfestés erős hatással van az érzékeinkre, és bizony nagyban befolyásolhatja a hőérzetünket is.

A tesztelés során egyébként hat másik színt használtak az olívazöldtől a rózsaszínig.

Jane Ryder, a cég európai marketingigazgatója azt mondta, azért rendelték meg a kutatást, mert tudják, milyen nehéz otthonainkban a színválasztás. Azzal, hogy lemérték a résztvevők reakcióit, jobban megértik a bennük lezajló folyamatokat és a jövőben nagyobb mértékben tudják segíteni őket a döntéseikben.

Nem térünk napirendre Demi Moore fürdőszobáján
Az biztos, hogy elég sajátos megoldás.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik