Otthon

Mitől fogyasztóbarát egy lakásbiztosítás? Elmagyarázzuk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanúsítványával rendelkező biztosítások – ebből egyelőre az Union biztosító terméke érhető el – kényelmes és rugalmas, és egy plusz biztonságot ad, hogy az MNB az egészet fokozottan ellenőrzi, pecsétjével garanciát vállal érte. Ráadásul a vitás ügyeket kötelezően MNB Pénzügyi Békéltető Testülete előtt kell rendezni.

Fogyasztó barát, mert:

  • Ha kár éri az ügyfelet és minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll, akkor 10 munkanapon belül kötelező a kárrendezési folyamat végrehajtani, ezen belül káresemény esetén az ügyfél bejelentés után a biztosítónak 2 munkanapon belül fel kell vennie a kapcsolatot az ügyféllel, a kárszemlére pedig ezután legkésőbb 5 munkanappal sort kell keríteni. 100 ezer forint alatti károk esetén pedig gyorsított kárrendezést kell alkalmaznia a biztosítónak, ami 5 munkanapon belüli kárrendezést jelent.
  • A 15 környezeti csapáson és külső okokra visszavezethető kockázaton kívül további 5 olyan elemet is tartalmaznia kell a biztosításnak, amelyek gyakori káreseménynek számítanak (pl. vízkár, beázás, betöréses lopás, rongálás), mégis sokszor csak feláras kiegészítő szolgáltatásként kaphatták meg korábban az ügyfelek.
  • Fontos, hogy ezekben a konstrukciókban nem lehet önrészt megszabni az ügyfelek részére. Amennyiben kár történik, a biztosítónak tételesen be kell mutatnia, hogy miként határozta meg a térítési összeget, ha pedig elutasítja a kárigényt, vagy annál alacsonyabb összeget folyósít, akkor írásos indoklással kell azt alátámasztania.
  • A szerződést egy év elteltével nemcsak évfordulókor, hanem negyedévente is fel lehet mondani.
  • Bár ezt más biztosítási termékek is kínálják, az ügyintézés digitálisan is intézhető.
  • A szerződéssel, akár a díjakkal vagy a díjrendezéssel kapcsolatos a vitás ügyekkel a bíróság helyett az MNB Pénzügyi Békéltető Testületéhez is lehet fordulni, a biztosítónak a testület döntését minden esetben kötelező elfogadnia.

A Magyar Nemzeti Bank a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással kapcsolatban korábban azt emelte ki: „Az MFO termék elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával, s a családbarát, zöld és digitális szempontok fókuszba helyezésével biztosítják a termékek.”

Szponzorált tartalom

A cikk az UNION Biztosító támogatásával készült.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik