Otthon költözzbe.hu

A garázsvásárlás már nem biznisz Budapesten

Elmúltak azok az idők, amikor egy garázs kiadásával még jól lehetett keresni a fővárosban. Hiába vesz valaki több gépkocsibeállót ilyen célra, azokat több bérlő használja, ezáltal komoly energiabefektetéssel jár és még úgy is kevésbé jól jövedelmező, mint adott esetben egyetlen lakás.

A garázsvásárlás mindig is csábító volt a kevesebb pénzzel rendelkező befektetők számára, mert nem feltétlen kell hozzá milliomosnak lenni, hogy elindítsuk az üzletet.

Budapesten napjainkban körülbelül 2-3 millió forintért már hozzá lehet jutni egy garázshoz, függően attól, hogy hol szeretnénk vásárolni. A VIII. kerületben például most 2 millió forintért árulnak egyet, a XII. kerületi Zugligeti úton 3,3 millió forintért hirdetik a 11 négyzetméteres kocsibeállót, de a XIII. kerületi Béke téren már közel 4 millió forintot is elkérnek a garázsokért a parkolóházban.

Bár a lakásárakhoz viszonyítva valóban jutányosan vehet bárki garázst magának befektetési célból, annak olyan hátulütői vannak, melyek miatt érdemes kétszer is megfontolni, belevágunk-e az üzletbe.

Évekkel ezelőtt, amikor még 70 ezer forintért vették ki a garzonokat, alaphangon 10 ezer forintért lehetett bérbe adni egy garázst. Csakhogy azóta az albérletárak kilőttek, miközben a kocsibeállók bérleti díjai egy helyben toporognak és alig közelítették meg a 20 ezer forintot.

Amennyiben valaki azon töri a fejét, hogy egyszerre több garázsba is beruház, fontos átlátnia azt is, hogy ezeket a beállókat több bérlőnek adja majd ki, tehát több energiabefektetéssel is jár a projekt. Ráadásul körülbelül akkora bevételre tehet majd szert belőle, mintha egyetlen lakást adna ki valakinek.

Mindazonáltal fel lehet arra is készülni, hogy a közeljövőben egyre nagyobb lesz az érdeklődés a garázsok iránt, mert az autós forgalom folyamatosan nő Budapesten és a tapasztalatok szerint az emberek zöme érthetően nem szereti őrizetlen parkolóban hagyni a járműjét.

Szponzorált tartalom

A cikk a Költözzbe támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik