Otthon

Diszkrét lakásdíszek – így válassz villanykapcsolót

Egy lakás miliője egészen apró dolgokon múlik: például azon is, hogy milyen a villanykapcsolók alakja, színe, kialakítása.

Amikor belépünk egy otthonba a figyelmünket ez ugyan nem vonja magára, de tudat alatt érzékeljük a harmóniát vagy éppen disszonanciát, ami az enteriőr többi része és az ilyen kis kiegészítők között kialakul. Olyan ez, mint az ízlésesen megválasztott ékszer – elsőre fel sem tűnik, mégis alapjaiban határozza meg a szemlélő benyomásait. Érdemes ezért a villanykapcsolók gondos kiválasztására is időt szánni, amikor megtervezzük a lakásbelsőt.

Egy otthon az évek során többször is átalakításra kerül, hiszen idővel elhasználódik, divatja múlt lesz vagy egyszerűen csak megunjuk. Ilyen felújítások során a falba szerelt kapcsolók általában változatlanul maradnak, mert annyira integráns részét képezik már a  lakásnak, hogy fel sem merül bennünk, hogy lecseréljük. Pedig egyáltalán nem bonyolult ezek átszerelése, sőt ma már olyan modellek is kaphatók, amiknek egy pattintással új stílust adhatunk. Így például ahol addig kerekített sarkú, klasszikus kapcsolók voltak, oda légiesebb, modernebb, szögletes változatot tehetünk, ha az új enteriőr stílusához ez igazodik jobban, vagy éppen színesebb és merészebb anyagból – például fából, bőrből, fémből – készült darabot rakhatunk fel, amennyiben az aktuális divat szerint ez jobban illik oda.

Mi ma a divat?

Nem könnyű meghatározni, hogy mi is manapság a lakberendezés uralkodó divatirányzata, hiszen számos stílus hódít egyszerre. Ez tulajdonképpen jó dolog, hiszen így sokkal kevésbé köt minket a trend, tehát jobban megfelelhetünk saját ízlésvilágunknak, és merészebben kifejezhetjük egyéniségünket, amikor kialakítjuk a minket körül ölelő tereket. Azonban ha nincs határozott elképzelésünk, és ezért inkább szeretnénk követi az aktuális divatot, akkor biztosan nem nyúlunk mellé, ha a távol-keleti ízlésvilágból eredő, de ma már egyértelműen a nyugati világ védjegyeként ismert, végletekig letisztult modern irányzatot választjuk. A formákat tekintve ez egyszerű, szögletes vonalvezetést, határozott éleket jelent, a felületek és színek terén pedig homogenitást. A színek kapcsán felbukkan ugyanakkor a kontrasztosság is: a feketét a fehérrel vagy a vörössel szívesen kombinálja ez a stílus, ugyanakkor azt is megengedi magának, hogy olyan árnyalatokat használjon, amiket régebben kifejezetten kerültek – ilyen például a diszkrét, ám egyszerűségében is igen nemes szürke. Jól igazodnak az ilyen térbe a fémes borítású, rendkívül tiszta vonalvezetésű szögletes kapcsolók.

Vannak, akik számára ez a stílus talán kissé hidegnek és távolságtartónak tűnik. Számukra a jóval több színt, váratlan formákat és díszítést alkalmazó, szertelenebb és játékosabb provence-i modorban berendezett otthon felelhet meg jobban. Ez az életteli, időnként rusztikus irányba is forduló stílus – amely legalább olyan népszerű manapság, mint a modern, letisztult irányzat – tágabb lehetőségeket ad az önkifejezésre, a tradicionális enteriőr elemek beillesztésére és meghökkentő újrafogalmazására. Jól illenek bele az ornamentikus minták és organikus formák – így például a lekerekített sarkú kapcsolók is, amik színesek, harsányak, és néha akár kifejezetten merész mintázatúak.

Szponzorált tartalom

A cikk a Legrand Magyarország támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik