Otthon

Európa élmezőnyében a magyar lakásár-növekedés

Tavalyhoz képest az idei év első negyedévében 11,5 százalékkal nőttek a hazai lakásárak. Magyarország ezzel a hatodik helyen áll 27 európai uniós ország között – áll az Eurostat ma megjelent lakásárindexében. Az élen Lettország áll 13,7 százalékkal, s még Szlovénia, Írország, Portugália és Szlovákia vannak előttünk a rangsorban. Mindössze három országban csökkentek hajszálnyival a lakásárak a tavalyi első negyedévhez képest – tudósít a legfrissebb adatokról az OTP Ingatlanpont.

Ismét nyilvánosságra hozta az Eurostat a legfrissebb lakásárindex eredményeit. A tavalyi első negyedévhez képest 11,5 százalékkal növekedtek az árak. Ha az előző három hónap adataihoz, tehát 2017 negyedik negyedévéhez képest mérjük, akkor a hazai 4,4 százalékos drágulás Lettország után, Szlovéniával holtversenyben a második helyre elegendő.

Lehet, hogy csak ideiglenesen, de gyorsulni látszik a hazai drágulás üteme. Utoljára két éve, 2016 első negyedévében volt ennél kissé magasabb, 4,5 százalékos az árnövekedés. Azóta jellemzően 1-3 százalék között ingadozott ez a mutató

– mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A 2015 óta eltelt időszakot összességében nézve pedig egyelőre letaszíthatatlan hazánk a dobogó csúcsáról. Bő két év alatt 30,5 százalékos drágulással első helyen állunk a kontinensen. Mögöttünk Lettország, Írország, Portugália és Csehország következnek, néhány százalékpontnyi lemaradással.

A lakásár-drágulásnak továbbra is a növekvő bérek, a javuló foglalkoztatás és a kedvező hitellehetőségek adnak alapot; az ingatlan általában véve még mindig jó befektetési lehetőség.

Ráadásul a 2019 végén várhatóan megszűnő kedvezményes, 5%-os lakásáfa a következő szűk másfél évben jó eséllyel rohamot generál majd az új lakások piacán, így még további árszintemelkedés sem elképzelhetetlen ebben a szegmensben, ami a piac egészére kihathat

– jósolja Valkó Dávid.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik