Otthon

Ez az egyik legfontosabb tárgy a lakásodban, de soha nem vennéd észre

Azt is elmondjuk, hogy a világ különböző részein hogyan kapcsolják fel a villanyt.

A lakásunkban rengeteg olyan tárgy van, amelyekre kevés figyelmet fordítunk, pedig alapvetően határozzák meg azt, hogy érezzük magunkat az otthonunkban. Persze ezek a tárgyak, ameddig működnek, szinte észrevehetetlenek, csak akkor keltik fel a figyelmet, ha elromlanak, vagy kellemetlenné válik a használatuk.

Többek között ilyen tárgy a villanykapcsoló is. Soha nem jutna eszünkbe, mennyire fontos része ez az otthonunknak, pedig már a villanykapcsolók mechanizmusa és külseje is meghatározza azt, hogyan viszonyulunk a térhez, amelyben élünk.

Nincs jobb érzés, mint megérkezni, és egy szép tárgyat megérinteni, hogy fény öntse el az otthonunkat. Ezeknek a kapcsolóknak nem csak a külseje, de a működése és mechanikája is érezhető. A villanykapcsolók, ajtók, ablakok a legközvetlenebb kapcsolataink az otthonunkhoz, hiszen ezeket a működő szerkezeteket érintjük meg legtöbbször a saját lakásunkban.

A villanykapcsoló története hosszú, először 1884-ben találta fel John Henry Holmes. A tárgy állandóságáról sokat mond el, hogy hiába régi a dizájn, mindannyian felismernénk, hogyan kell használni, vagy hogy mire szolgál. Ráadásul Holmes találmánya, a gyorsmegszakító annyira időtálló lett, hogy néha még most is alkalmazzák, bár nem beltéri használatra.

A csúsztatható kapcsoló már későbbi találmány, William J. Newton találta ki 1917-ben, és alapvetően ez alakította olyanra a mai világunkat, amilyenként ismerjük.  Ez a mechanizmus ugyanúgy a gyorsmegszakítón alapszik, de sokkal kényelmesebbé, praktikusabbá és biztonságosabbá teszi azt. Innentől kezdődött el a villanykapcsolók korszaka, ahogy ismerjük.

Így kapcsolgatnak a világban

A kapcsolók működésében és dizájnjában alapvető eltérések vannak az országok között. Az Egyesült Államokban például felfele kell kapcsolni a kapcsolót, hogy felgyulladjon a villany, Nagy-Britanniában pedig lefelé. Ezt ugyan némileg átalakította az, hogy már egyszerre több kapcsolóval is fel lehet ugyanazt a villanyt kapcsolni, de az alapvető szokások nem változtak meg.

Japánban a kapcsolók nagy része pont ellenkezőleg, oldalirányba kapcsolható fel, és nem a hagyományos európai, hanem kisebb billenőkapcsolókat használnak. Többnyire a jobboldali irány a felkapcsolt állapot. Svédországban és Indiában a brit modellt követik, és lefelé kell felkapcsolni a lámpákat, Kanadában pedig az amerikait, és felfelé. Franciaországban pedig nagyon sok helyen egyszerű nyomógombot használnak, így nincs vita arról, melyik irányba kell felkapcsolni a lámpát.

Kiemelt kép: Thinkstock 

Szponzorált tartalom

A cikk a Legrand Magyarország támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik