Otthon

Meghozza a tavasz hangulatát az árvácska

Tél ide vagy oda, a tavaszi virágok már megjelentek lelki szemeink előtt.

Amint véget érnek a fagyos, hideg nappalok, és már éjszaka sem lehet számítani komolyabb fagyokra a kertünkben, egyre inkább szeretnénk siettetni a tavaszt, igaz a cserjék, fák kirügyezésére, lombfakadásáig bizony még aludnunk kell néhányat.

Aki bölcsen tavaly ősszel ültetett tavaszi hagymásokat, az most már tudja: minden egyes napsütéses óra, neki dolgozik. Ezek a hagymások ugyanis a kora tavasz legkisebb melegére is centimétereket képesek hajtani napok alatt, és hát persze nincs is izgalmasabb, mint a földből előbújó tulipánok megfigyelése.

Az igazi virágözönre azonban még jócskán várni kell. A legszebb évelőink még a föld alatt vannak, vagy alig mutatnak magukból valamit is. Az egynyáriak pedig legkorábban április közepe után ültethetőek biztonsággal.

A hosszú, szürke sivár téli hónapok után bármi áron, de valami színeset, üdét szeretnénk a bejárati ajtónkba, az utcafontunkra, vagy a kiskertünkbe ültetni. A lehetőségeink azonban meglehetősen szűkek: árvácska, százszorszép, krizantém, díszkáposzta, Erika… Ezek a legismertebb, legtöbb helyen megvásárolható egynyáriaink (kétnyárink). A krizantém, inkább az őszi hangulat virága, a díszkáposzta ma még csak a közterületeket hódította meg, az Erikával csak kevesen mernek barátkozni. Marad hát a százszorszép és az árvácska. A százszorszépet én azonban későbbi ültetésre javaslom – írja blogjában Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

Ha ősszel nem ültettünk volna, vagy a hosszú és kemény tél megártott szépségének, most eljött az ideje, hogy megmutassa, mit tud! Az árvácska akkor tud igazán díszíteni, amikor más virágok még javában alszanak, és várnak a szezon kezdetére. Az árvácska okos felhasználásával pontosan azt az időszakot „vészelhetjük át” amíg már nincs, illetve tavasszal még nincs más használható egy vagy kétnyári növény a kertünkben, vagy a balkonon – vélekedik a szakember.

Fotók: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik