Mobil

Fantasztikusnak tűnik az új Assassin’s Creed

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 06. 12. 15:38

Korábban a témában:

Az idei E3-on számos AAA-kategóriás játékról rántották le a leplet a kiadók, és ezek közé tartozik az Assassin’s Creed Odyssey is, amiről ugyan már hetek óta tudni, hogy az ókori Görögországban fog játszódni, de a játékmenetbe most először nyerhettek bepillantást az érdeklődők.

Az Odyssey nagyban hasonlít a tavaly megjelent, Egyiptomban játszódó Origins-re, ám a hasonlóságok ellenére az új rész egészen fantasztikusnak tűnik, főleg azért, mert visszatért az Assassin’s Creed IV: Black Flag-ben és az Assassin’s Creed: Rouge-ban fontos szerepet játszó hajózás, azaz ismét saját vízi járművünk lesz, amivel nemcsak utazhatunk, de csatákban is részt vehetünk vele.

Az Assassin’s Creed Odyssey az 5. században, a mítoszokkal és legendákkal teli ősi Görögországban játszódik, a Spárta és Athén között dúló peloponnészoszi háború idején. Játékosként a családjuk által halára ítélt spártai zsoldos, Alexios vagy Kassandra karaktere közül választva indulhatunk egy epikus utazásra, hogy fiatal kitaszítottból legendás hőssé váljunk és kiderítsük az igazságot rejtélyes múltunkról.

A vadonatúj interaktív dialógus rendszerrel a saját utunkat kitaposva befolyásolhatjuk a minket körülvevő világot, a karaktereket és a Görögország jövőjét meghatározó történetet. Emellett szabadon megválaszthatjuk a fegyverzetünket, felszerelésünket, elsajátíthatunk számos új képességet, valamint

részesei lehetünk Spárta és Athén háborújának.

A tengeri harcok során felfedezhetjük a nyílt vizeket, megválaszthatjuk hajónk kinézetét és bónuszokat adó legénységet toborozhatunk, miközben bejárjuk a hatalmas játékteret a homokos tengerpartoktól és nyüzsgő városoktól kezdve a hófedte hegycsúcsokon át egészen az Égei-tenger fenekéig.

A választott karakterünket irányítva ráadásul híres görög alakokkal és mitikus lényekkel is találkozhatunk majd, méghozzá október 5-től, hiszen ekkor jelenik meg a játék, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.