Mobil

Letölthető az iOS 11 nyilvános bétája, mutatjuk, hogyan!

Letölthetővé vált az iOS 11 nyilvános bétája, így aki nem tud várni őszig a teljes értékű szoftverre, már töltheti is. Elmagyarázzuk, hogyan lehet telepíteni!

Tim Cook az Apple éves fejlesztői konferenciáján mutatta be az ősszel érkező új iOS-t, a bejelentéssel együtt pedig rögtön elérhetővé vált a fejlesztőknek szánt előzetes verzió is. Az iOS 11 nyilvános bétája a napokban rajtolt el, így már bárki kipróbálhatja – bár mi azt ajánljuk,  érdemes megvárni a teljes értékű szoftvert. Mindenesetre aki nem tud várni szeptemberig, a cég weboldalán hozzájuthat az iOS 11 bétájához.

Első a biztonsági mentés

Érdemes észben tartani, hogy a béta verzióban számos bug (hiba) bújik meg, és a cél épp az, hogy a felhasználók és fejlesztők visszajelzése alapján a cég javíthassa, tökéletesíthesse a szoftvert.

Mindenképpen javasolt olyan eszközön tesztelni az új oprendszert, ami nem az elsődleges készülékünk, amit mindennap használunk. Ha nem áll rendelkezésre egy külön teszttelefon,készítsünk biztonsági mentést az iPhone tartalmáról. Ugyanis ha az iOS 11 nem válna be, és visszaváltanánk a 10-es verzióra, azt csak egy újratelepítéssel tehetjük meg. A biztonsági mentés elkészítéséhez az Apple oldalán is olvasható egy részletes, magyar nyelvű leírás.

Így telepítheti

Az iOS 11 nyilvános bétáját így tölthetjük le:

  1. Az iPhone vagy az iPad böngészőjén keresztül látogassunk el erre az oldalra, vagy egyszerűen írjuk be, hogy http://beta.apple.com.
  2. Ezután regisztráljunk az Apple Beta Software Programba Apple azonosítónk megadásával, majd töltsük le a Beta profile-t a Download profile gombbal.
  3. Indítsuk újra a készüléket!
  4. A telefon beállításai közt keressük meg az Általános menü alatt a szoftverfrissítés opciót, itt jelenik meg a legfrissebb, elérhető szoftver. Körülbelül 20-25 perces telepítési időre számíthatunk.

Ezekre a készülékekre lehet installálni

iPhone: iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone SE, iPhone 5s.

iPad: 12,9 hüvelykes iPad Pro 2. generáció, 12,9 hüvelykes iPad Pro 1. generáció, 10,5 hüvelykes iPad Pro, 9,7 hüvelykes iPad Pro, iPad Air 2, iPad Air, iPad 5. generáció, iPad mini 4, iPad mini 3, iPad mini 2.

iPod touch 6. generáció

Ha útközben elakadnánk, ez a videó lépésről lépésre bemutatja a folyamatot.

A szoftver végleges verziója az ősz végén jelenhet meg, várhatóan a cég éves telefonbemutatója után, amire rendszerint szeptemberben kerül sor.

Mit hoz az új rendszer?

Az iOS 11 átalakítja a kontroll panelt, az értesítési felületet, leglátványosabban azonban az iPad felületét forradalmasítja. Kicsit olyan lesz a kialakítás az új Files appal (a Finder megfelelője), a kijelző alján található Dokkal, Mutitaskinggal és a drag-and-drop módszerrel, mintha egy Macbook kijelzőjén dolgoznánk.

Az új Fájlok alkalmazással egyetlen központi felületen böngészhetünk, kereshetünk és teheünk rendet a fájljaink között. Az új Dockot bármely képernyőn előhívhatjuk, és egyetlen lapozó mozdulattal azonnal megnyithatunk róla egy appot, vagy átválthathatunk egy másikra.

Egyszerűbbé válik a multitasking: a már futó alkalmazás mellé közvetlenül a Dockról nyithatunk meg egy másodikat, így mindkét app aktív marad a Slide Over és a Split View elrendezésben. Már az iPaden is használhatjuk az áthelyezés húzással műveletet – fotókat, fájlokat és szöveget helyezhetünk át egyik alkalmazásból a másikba.

Forrás: 24.hu

A kiterjesztett valóság (AR) kittel a fejlesztők jobbnál jobb applikációkkal tudnak majd előrukkolni, akár játékokról akár lakberendezésről beszélünk. Mire kiadják a végleges szoftvert, addigra jöhetnek az új appok is.

A legfontosabb újításokat ezen cikkünkben olvashatja:

Olyan lett az új iPad, mint egy Mac
Az új iOS 11 szinte asztali gépet varázsol az új iPad Próból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik